10 meglepő tény a második világháborúról

2018. július 13. 11:36 Múlt-kor

A második világháborúval kapcsolatban rengeteg különféle hiedelem él napjainkban is, amely téves információn alapszik, de vannak olyan területei is a konfliktusnak, amelyekre egyszerűen keveset gondolunk. Alább olvasható tíz meglepő tény, amelyekről ritkán hallani.

Franciaország több tankkal és löveggel rendelkezett 1940-ben, mint Németország

Gyakran előfordul az a feltételezés, hogy Németország egyszerűen csapatai lehengerlő létszámával és légierője fejlettségével tudta győzelemre vinni villámháborús taktikáját 1940-ben. A valóság ettől jelentősen eltér. 1940. május 10-én, amikor a német csapatok megtámadták Franciaországot, 135 hadosztályukból csupán 16 volt gépesített – azaz közlekedett gépjárművekkel. A többi egység lovaskocsikra, illetve saját lábára volt kénytelen hagyatkozni. Franciaország önmagában 117 hadosztállyal rendelkezett, így brit szövetségeseivel kiegészülve nem volt hátrányban a németekkel szemben.

[galeria_kep_17908]

Franciaország emellett több tüzérségi eszközzel is rendelkezett: 10 700-zal, míg Németország kevesebb, mint 7400 darabbal. Míg Németország  2439 darab harckocsit tudott harcba küldeni, Franciaország 3254-et, amelyek nagy része nagyobb volt a németekéinél, és jobb fegyverzettel és páncélzattal is bírt. A német győzelmet ezen a fronton tisztán a stratégia, illetve a taktika hozta meg, amelyek által el tudták kerülni a nagy francia erőkkel való közvetlen összecsapást.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
A burgonyahiánnyal szembesülő nő egy brit piaconFrancia Char B1 nehéz harckocsiNémet Sd. Kfz. 251 lövészpáncélosHarold Alexander marsallHeinkel He-112Amerikai katonák a csehországi PlzenbenBrit Supermarine Spitfire vadászrepülőSzövetséges hajókonvoj az Atlanti-óceánonAz amerikaiak által zsákmányolt Jokoszuka MXY-7Erich Hartmann Messerschmitt BF109-e farokrészénél, amelyen győzelmeit rögzítette

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma