Mussolininak viszonya lehetett az utolsó olasz királynéval

2011. szeptember 8. 09:16 The Daily Telegraph

Hatalmas nőcsábász hírében állt Mussolini, aki egyszerre több szeretőt is tartott, egy nemrég napvilágot látott levél szerint állítólag Olaszország utolsó királynéjával is viszonya volt.


Elsőre igen meglepőnek tűnhet, hogy a harmincas években Mussolini Maria Jose-nak csapta a szelet, mivel a belga származású előkelő antifasiszta nézeteiről volt ismert, a világháború éveiben pedig sokat tett a tengelyhatalmak és a szövetségesek közötti béke előmozdításáért.

A nem is olyan titkos viszonyra egy nemrég publikált levél irányította rá a figyelmet, amelyet a diktátor negyedik, legfiatalabb fia, a 2006-ban elhunyt Romano Mussolini írt még 1971-ben egy olasz újságírónak. A levél egészen mostanáig ismeretlen volt, csak nemrég bukkant rá a zsurnaliszta fia, aki apja hagyatéka között kutakodott.

A levél azt sugallja, hogy a kapcsolat nem volt ismeretlen a Duce felesége előtt, aki addigra teljesen megszokta, hogy férje rendszeresen félrelép. „Megerősíthetem, hogy családomban nyíltan beszéltek az apám és Maria Jose közötti politikai és romantikus kapcsolatról” – írja Romano Mussolini Antonio Terzi újságírónak, aki akkoriban a Corriere della Sera című olasz napilap főszerkesztő-helyettese volt.

„Őszintén azt mondom, hogy anyám sokkal nyíltabb volt – apám és a későbbi királyné között egy rövid ideig tartó intim kapcsolat bontakozott ki, amelyet apám szakított meg” – folytatódik a levél, amelynek eredetiségét azóta Romano Mussolini ex-felesége, Sophia Loren testvére, Maria Scicolone is megerősítette.

Maria Jose a belgiumi Ostendben látta meg a napvilágot, I. Albert belga király legkisebb gyermekeként. 1930-ban ment feleségül Umberto olasz koronaherceghez, s lett Piemont hercegnője, házasságuk azonban hamar zátonyra futott. Akkor sem lett boldogabb, mikor férje II. Umbertóként trónra léphetett, mivel Maria Jose csak 27 napig lehetett királyné, az 1946-os referendum ugyanis eltörölte a monarchiát.

Christopher Duggan történész szerint a levél nem perdöntő a kapcsolatra nézve. Mussolini egyszer azt mondta Claretta Petacci nevű szeretőjének, hogy a belga király lánya 1937 nyarán bikiniben próbálta a tengerparton elcsábítani, de ő visszautasította az „ajánlatot”; „undorító”, fogalmazott Mussolini. Duggan szerint a Duce bizonyosan eldicsekedett volna a románccal Petaccinak, mivel Mussolini szeretett szexuális hatalmával kérkedni szeretői előtt.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma