A britekkel szembeni függetlenségi harcra tette fel az életét Dzsaváharlál Nehru

2016. május 27. 16:40 MTI

Ötvenkét éve, 1964. május 27-én halt meg Új-Delhiben Dzsaváharlál Nehru, az indiai függetlenségi mozgalom egyik vezetője, a független India első kormányfője, az el nem kötelezett országok mozgalmának alapítója. Holttestét máglyán égették el a szent Jamuna folyó partján ősi rítusok, hagyományos vallási szertartások szerint. 

Dzsaváharlál Nehru

1889. november 14-én Alláhábádban született brahman (a legmagasabb, papi kasztba tartozó) családban, az akkor még brit uralom alatt álló Indiában. Apja neves ügyvéd volt, húga, Vidzsaja Laksmi Pandit 1953-ban az ENSZ-közgyűlés első női elnöke lett. Otthon angol és hindu mesterektől tanult, majd Angliában a harrow-i középiskolába járt. A cambridge-i Trinity College-ben természettudományi diplomát, majd Londonban jogi diplomát szerzett.

Huszonhárom évesen tért haza, négy év múlva megnősült, 1917-ben megszületett Indira lánya, aki később ugyancsak kormányfő lett. Az ügyvédi praxisnál jobban foglalkoztatta a politika. Apjával együtt az Indiai Nemzeti Kongresszus párt 1916-os tanácskozásán ismerték meg Mahátma Gandhit, s mindketten hívévé szegődtek. Az erőszakmentességet hirdető Gandhi tanításai segítettek Nehru számára szintetizálni az európai eszméket az indiai hagyományokkal. A függetlenséget ő is az erőszak elutasításával, a brit gyarmatosítókkal való együttműködést elutasító engedetlenségi mozgalommal, a brit áruk bojkottjával akarta kiharcolni. Miután 1919-ben brit katonák Amritszarban egy békésen tüntető tömegbe lőttek és 379 fegyvertelen indiait lemészároltak, a felháborodott Nehru belépett a Kongresszus Pártba és úgy döntött: minden idejét a függetlenségi mozgalomnak szenteli.

Tevékenységéért többször bebörtönözték, összesen kilenc évet töltött a rács mögött. 1929-ben Gandhi támogatásával pártelnök lett, a szervezet az ő irányításával fogadta el, hogy a domíniumi státussal nem elégednek meg, csak a teljes függetlenséggel. Szövetségeseket keresve a húszas évek közepén megfordult a Szovjetunióban, 1927-ben ő képviselte pártját az elnyomott nemzetek brüsszeli tanácskozásán. Az 1930-as években támogatta a köztársasági Spanyolország küzdelmét, elutasította a fasiszta hatalmak hegemón törekvéseit és kimondta: a küszöbön álló háborúban India az európai demokráciák oldalán áll, de csak szabad országként harcolhat mellettük.

A harmincas években, amikor Gandhi egyfajta szellemi vezetőként ténykedett, Nehru számított a függetlenségi mozgalom első számú vezetőjének. Közös sikerük volt az 1935-ben elfogadott, Indiának korlátozott autonómiát biztosító brit törvény. Az ennek nyomán rendezett választásokon a tartományok többségében a Kongresszus Párt győzött, ami viszont kiélezte a viszonyt a Muzulmán Ligával, felvetve India kettészakadásának veszélyét.

Amikor 1939-ben a brit vezetés a tartományok megkérdezése nélkül jelentette be India belépését a világháborúba, a Kongresszus tiltakozásként visszahívta minisztereit a tartományi kormányokból. Gandhi és Nehru az 1930-as, az erőszakmentes ellenállás jelképévé vált sómenethez hasonlóan ismét passzív rezisztenciát hirdettek, s felszólították az indiaiakat: ne tartsák be a brit törvényeket. A britek válaszul a Kongresszus Párt teljes vezetését bebörtönözték, Nehru csak 1945-ben szabadult.

Egy évvel később, amikor a britek tárgyalást kezdtek a hatalom átadásáról, Nehru állt az átmeneti kormány élére. Az önálló államot követelő muzulmánokkal nem tudott megállapodni, ezért végül maga is támogatta a brit gyarmat Indiára és Pakisztánra való felosztását. Amikor 1947. augusztus 15-én India és Pakisztán független domínium lett, a hinduk és a muszlimok között tömegmészárlásokba torkolló összecsapások robbantak ki, s közel 15 millióan kényszerültek lakóhelyük elhagyására. India első kormányfője, egyben külügyminisztere Nehru lett, az Indiai Köztársaságot 1950. január 26-án kiáltották ki.

Nehru 17 évig állt a kormány élén. Vezetése alatt lett India az el nem kötelezettek mozgalmának motorja, hirdette a pozitív semlegesség elvét, s szót emelt a faji megkülönböztetés és a háborúk ellen. Kasmír kérdésében Indiának a kezdetektől konfliktusa volt (és van máig) Pakisztánnal; Kínával a sorozatos határincidensek 1962-ben háborúvá fajultak; Goát 1961 decemberében az indiai hadsereg erővel szerezte meg a portugál gyarmatosítóktól.

Nehru gazdaságpolitikája az állami szektor erősítését, a nehézipar fejlesztését célozta, az országban tervgazdaságon alapuló államkapitalizmus jött létre, ami 1956 után a vegyes gazdaság felé tolódott. Nehru a technikai fejlődés szerepét hangsúlyozta, a törődést a szegényekkel, politikájának négy pillére a demokrácia, a szekularizáció, a szocializmus és a nemzeti egység volt. Felvilágosító akciókat indított az előítéletek, a kasztok, a tudatlanság ellen, egyik fő eredményének azt tartotta, hogy - szemben az ősi törvénnyel - az özvegyasszonyokat már nem zárták ki az öröklésből. A független India első kormányfője 1964. május 27-én halt meg szívroham következtében. Holttestét máglyán égették el a szent Jamuna folyó partján ősi rítusok, hagyományos vallási szertartások szerint. Emlékét Budapesten, a IX. kerületben a Duna menti Nehru park őrzi.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma