A „lwówi sasfiókák”: kamasz gerillák is küzdöttek azért, hogy Lemberg Lengyelországhoz kerüljön

2018. július 30. 17:58 Múlt-kor

1918 végén az Osztrák–magyar Monarchia az összeomlás szélére sodródott, Közép-Európa népei pedig készültek függetlenné válásukra – és arra, hogy ezt minél több területtel tehessék meg, akkor is, ha azt történetesen mások, vagy mások is lakják.

A város temetőjéért folyó harc Wojciech Kossak festményén

Az egyik többek által vágyott terület a ma Ukrajnához tartozó Lviv városa volt, melyet gyakorlatilag minden nyelven más néven ismernek (lengyelül Lwów, németül és leggyakrabban magyar használatban is Lemberg, középkori magyar nevén Ilyvó). A várost az ukrán és a lengyel népesség is sajátjának tekintette, a kérdést pedig végül fegyverrel döntötték el.

Lengyelország 1772-es felosztását követően Lemberg a Habsburg Birodalomhoz került, melynek közigazgatásában a Galícia és Lodoméria Királysága nevű tartomány fővárosa volt. Nyugati részét főként lengyelek, a keletit főként ukránok lakták. Kelet-Galíciában az ukránok 71%-át tették ki a lakosságnak, azonban a városok lakói még ezen a területen is többnyire lengyelek voltak, jelentős zsidó kisebbséggel kiegészülve. Lemberg egyfajta „lengyel sziget” volt Kelet-Galíciában, az 1910-es népszámlálás alapján a 200 000 fős lakosság 51%-a volt katolikus vallású (akik főként lengyeleknek tekinthetők), 28%-a zsidó, 19%-a ortodox (akik többnyire ukránnak tekinthetők), és 2%-a egyéb. A lakosság saját bevallása szerint 85%-ban inkább a lengyel, 11%-ban inkább az ukrán nyelvet használta a mindennapokban.

Az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés és a birodalom közigazgatásának újrarendezése után a tartomány kiterjedtebb autonómiát kapott. Az iskolákban, bíróságokon és más hivatalos helyeken a lengyel nyelv használata volt általános, de a nagyobb szabadság lehetővé tette azt is, hogy az ukrán lakosság is létrehozza saját kulturális intézményeit. Ennek eredményeképpen Galícia egyszerre vált a lengyel és ukrán függetlenségi mozgalmak otthonává. A központi kormányzat szándékosan szította az ellentéteket a két nép között, hogy saját pozícióját erősítse a térségben. Ez egészen 1918-ig működött, amikor a központi hatalmak, azaz Németország és a Monarchia háborús veresége már biztosra vehető volt.

[galeria_kep_18198]

A lengyelek és az ukránok egyaránt saját államuk létrehozásában gondolkodtak, és mindketten úgy gondolták, Lemberg a hazájuk része, ezért őket illeti – ennek megfelelően elkezdték katonai erővel történő elfoglalásának előkészítését. 1918-ban a városban négy lengyel függetlenségi szervezet is működött, összesen körülbelül 700 emberrel. Legerősebb közülük a más helyeken is szerveződő Lengyel Katonai Szervezet (Polska Organizacja Wojskowa, POW) volt, 300 tagja között 80 diák és 30 nő is volt. Habár a POW volt a legerősebb, itteni emberei nem voltak elegen a város elfoglalásához, ráadásul összesen 30 puskájuk volt.

1918 októberében a POW helyi vezetője, Ludwik de Laveaux (az azonos nevű festő rokona) sejtette, hogy az ukrán szervezetek hozzájuk hasonlóan a város birtokba vételére készülhetnek, és próbálta meggyőzni társait, hogy lépjenek elsőként. Mivel azonban a többi lengyel vezető nem tartotta komoly fenyegetésnek az ukránokat, de Laveaux aggodalmait figyelmen kívül hagyták.

Az ukránok valójában sokkal jobb helyzetben voltak a lengyeleknél: a város helyőrségét jórészt ukrán nemzetiségű katonák tették ki, ráadásul számíthattak Habsburg Vilmos főherceg támogatására, aki erősen szimpatizált az ukrán nép ügyével, és a Galíciával szomszédos Bukovinában állomásozott egy szintén ukránokból álló lövészhadosztály élén.

[galeria_kep_18201]

November 1-jén éjszaka, 2 óra körül az ukrán helyőrség tagjai elkezdték Lemberg fontosabb pontjait elfoglalni. A Dmitro Vitovszkij ezredes parancsnoksága alatt álló csapatok 1500-an voltak, de csupán egy részük, a 41. gyalogezred 350 embere volt képzett a városi harcban. Az ukrán akció gyors volt, 5 órára a város összes fontosabb pontját birtokolták. Ezzel egy időben ukrán csapatok foglalták el a környező falvakat is.

Reggel 6 óra körül az addigi lengyel szervezkedők tudomást szereztek a történtekről – az ukránok lépése arra sarkallta az addig széttagolt lengyel mozgalmakat, hogy egyesítsék erőiket. A Monarchia hadseregének századosa, Czesław Mączyński lett a lengyel fegyveresek parancsnoka a városban. A helyzet súlyos volt a lengyelek számára, de nem tragikus, mivel több használható épület is a kezükön volt, köztük a Technikusok Háza néven ismert épület, illetve a Henryk Sienkiewicz nevét viselő iskola. Itt tartózkodott 150 lengyel nemzetiségű katona, akik néhány nappal azelőtt érkeztek a városba egy Trześniawski nevű százados irányítása alatt. A Technikusok Házát a POW tagjai vették birtokba.

Az ukrán csapatok nem tudtak arról, hogy ilyen lengyel erők tartózkodnak a városban. Ez kapóra jött a lengyelek számára, akik erről a két helyszínről indították ellentámadásaikat. Trześniawski katonáival még november 1-jén elfoglalt egy rendőrőrsöt és néhány katonai raktárat, azonban ő és emberei nem ismerték a várost – sikerük az őket útbaigazító fiatal lengyel fiúk érdeme is volt. A fiatal cserkészek a Technikusok Házának védelméből is kivették a részüket.

[galeria_kep_18200]

A harcok első napjának végére körülbelül 1100 lengyel jelentkezett Lemberg védelmére. Mivel a helyi férfiak jó része továbbra is az osztrák–magyar haderőben szolgált más frontokon, az önkéntesek között sok volt a nő és gyermek. A tisztek későbbi visszaemlékezései szerint az ifjak felbecsülhetetlen értékű erőt képviseltek.

A legfiatalabbak hírvivőként és „idegenvezetőként” szolgáltak, az idősebbek puskát kaptak, és részt vettek a harcokban. Bátrak és tettre készek voltak, de egyúttal igen fegyelmezetlenek.

[galeria_kep_18197]

November 2-án a lengyelek általános ellentámadást indítottak. A fő pályaudvart az ott dolgozó lengyel vasutasoknak köszönhetően meglepetésszerűen el tudták foglalni, sikerük azonban rövid életűnek bizonyult. November 3-án 600 további ukrán katona érkezett a városba, és a lengyel előrenyomulás megtorpant. A harc ezen a ponton kiegyenlítetté vált, egyik oldal sem tudott döntő előnyt kovácsolni magának.

A város lengyel ifjúsága ezt követően jutott még fontosabb szerephez a továbbiakban: Walerian Sikorski főhadnagy gerillacsoportokat szervezett, hogy a város ukrán kézen lévő részein tevékenykedjenek; ezek főleg fiatalokból álltak. A csoportok zavart keltettek az ukrán vonalak mögött, és az utcákon és csatornákon keresztül átvezették a lengyelek által ellenőrzött városrészekre azokat a lakosokat, akik hozzájuk akartak csatlakozni. November 11-ére, amikor Lengyelország kikiáltotta függetlenségét, a lengyel erők több mint 5000 embert számláltak, közülük 1200-an voltak kamaszkorúak. A patthelyzetben úgy döntöttek, várnak a Varsóból érkező erősítésre.

[galeria_kep_18199]

Eközben az ukrán vezetők között vita támadt arról, hogyan kezeljék a helyzetet, és az addigi parancsnok Vitovszkij lemondásával Hnat Sztefanyiv ezredes vette át az ukrán csapatok vezetését. A függetlenné váló Lengyelország vezetése eközben Lemberg felmentését tervezte – a Piłsudski marsall vezette erőknek 9000 ember állt rendelkezésére Varsóban és további 8500 Krakkóban, ezek a csapatok azonban még nem álltak készen arra, hogy harcba vessék őket. November 12-én az önálló lengyel hadsereg első erői bevonultak Przemyślbe, mindössze 70 kilométerre Lembergtől. Sztefanyiv ezt már egy nagyobb lengyel hadművelet részének tekintette, és kiadta a parancsot a San folyó több hídjának felrobbantására a lengyel előrenyomulás feltartóztatására, utasítását azonban nem követték.

November 18-án nyugat felől további lengyel csapatok – 1500 fő és egy páncélvonat – indultak meg a város felé Michał Karaszewicz-Tokarzewski alezredes parancsnoksága alatt. Ez a csoport november 20-án érkezett meg a lembergi fő pályaudvarra, ahol igen elkeserítő állapotban találták a védőket, akiknek mind lőszere, mind élelmiszere fogytán volt. A lengyel vezetők úgy döntöttek, két szakaszon, északon és délen indítanak támadást november 21-én.

Az északi támadás kudarcba fulladt, délen azonban a lengyelek áttörték az ukrán védelmet. Ebben a műveletben is részt vett jelentős számú lengyel kamasz. A lengyel áttöréssel egy időben felerősödő gerillatevékenység megtévesztette Sztefanyivot, aki jelentősen túlbecsülte az ellenséges haderő létszámát, és visszavonulást rendelt el. November 22-én a lengyel erők átvették a teljes irányítást Lemberg felett, de nem ez volt a vége a lengyel–ukrán összecsapásoknak a térségben. Sztefanyiv csapatai ezt követően körbevették a várost, és a harcok egészen 1919 májusáig folytatódtak, amikor az ukrán csapatokat kiszorították Galíciából.

Lemberg lengyelek általi megtartásában elengedhetetlen szerepe volt a helyi lengyel ifjúságnak – csaknem minden negyedik lengyel fegyveres fiatalkorú volt. A később „lwówi sasfiókáknak” nevezett ifjak az útvezetés és a fegyveres harc mellett futárként és felcserként is tevékenykedtek. A legfiatalabb elesett harcos a mindössze 12 éves Jan Dufrat volt. A harcokban elesetteket a külön a város védői számára létrehozott temetőben, együtt temették el, életkortól függetlenül. A városnak később is fontos szerepe lett: 1920-ban a szovjet csapatokkal is meg kellett itt küzdenie a lengyel hadseregnek, 1939-ben pedig előbb a németek kerítették be a várost, majd végül a Vörös Hadsereg foglalta el.

[galeria_kep_18202]

A városban aratott lengyel győzelmet beárnyékolta a november 21-e és 23-a között zajló pogrom, melynek során legkevesebb 52, de akár 150 zsidó polgár is életét veszthette, az áldozatok teljes száma (főként ukrán lakosok) pedig a legtöbb becslés szerint a 340-et is elérte. A reguláris lengyel katonák részvétele parázs vita tárgya, annyi azonban bizonyos, hogy a lengyel katonai vezetés csupán több napi késedelemmel kezdte meg a rendteremtést, és akadályozta a tűzoltást a lángoló zsidónegyedben. Végül több mint ezer embert letartóztattak a vérengzésben és fosztogatásban való részvétel miatt, azonban csak töredéküket ítélték el.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Czesław MączyńskiLengyel tisztek csoportja Lembergben, 1918.Michał Karaszewicz-TokarzewskiLengyel és ukrán katonák közös fotón egy tűzszünet alattDmitro Vitovszkij (b) Jaroszlav Indisevszkij, a galíciai ukrán hadsereg parancsnoka mellettLengyel katonák Lembergnél, 1918.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma