A világ legrégebbi palackpostájára bukkantak Ausztrália partjainál

2018. március 7. 09:58 MTI

Egy 132 évvel ezelőtt írt, palackba zárt üzenetet sodort partra a víz Ausztráliában – közölte a Nyugat-Ausztráliai Múzeum kedden. A levél írója arra kéri a megtalálót, hogy jegyezze fel, mikor és hol találta meg az üzenetet, majd jutassa el azt vagy a hamburgi Német Haditengerészeti Obszervatóriumba, vagy a legközelebbi német konzulátushoz.

A német nyelvű üzenetet rejtő palackot egy Tonya Illman nevű ausztrál nő fedezte fel séta közben egy nyugat-ausztráliai strandon, félig a homokba fúródva. „Csak egy csinos kis régi palacknak hittem, ezért felkaptam és arra gondoltam, hogy milyen jól mutatna a könyvespolcomon. A fiam barátnője volt, aki felfedezte az üzenetet, amikor kirázta a homokot a palackból. A papírdarab nedves volt, szorosan összetekerték és madzaggal is átkötötték” – idézte fel a nő. „Hazavittük és kiszárítottuk. Amikor kinyitottuk, német nyelvű nyomtatott szöveget és nagyon halvány kézírást láttunk rajta” – tette hozzá Illman. Az üzeneten az 1886. június 12-i dátum szerepel, ami azt jelenti, hogy ez a világ egyik legöregebb ismert palackpostája.

A levél írója arra kéri a megtalálót, hogy jegyezze fel, mikor és hol találta meg az üzenetet, majd jutassa el azt vagy a hamburgi Német Haditengerészeti Obszervatóriumba, vagy a legközelebbi német konzulátushoz. A Nyugat-Ausztráliai Múzeum szóvivője szerint Illman január 21-én bukkant rá a palackra, amelyet a Paula nevű német vitorlás hajóról dobtak annak idején az Indiai-óceánba a Német Haditengerészeti Obszervatórium egyik hivatalos kísérletének keretében, amelynek célja a globális óceáni áramlatok jobb megismerése, valamint a gyorsabb és hatékonyabb hajózási útvonalak felkutatása volt.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma