Akiknek a hajótörés isteni ajándék

2018. szeptember 10. 08:38 Múlt-kor

1931 júliusában a Pennsylvania nevű dán teherhajó hajótörést szenvedett a Skóciához tartozó Swona szigeténél. A kapitány bizonyos okokból kifolyólag bölcsen visszautasította a helyi hajósok segítségét, és megvárta, amíg Koppenhágából értük nem jött a segítség, hogy kimentse őket a szerencsétlenül járt teherhajójukról. Mikor a legénység elhagyta munkahelyét, a környező szigetekről több kis hajóval elkezdtek megjelenni a – nevezzük úgy – „kármentők” a 6000 tonnás monstrum mellett. A meglepően képzett tolvajok szinte mindent vittek, amit csak találtak: zongorát, játékgépeket, autóalkatrészeket, amerikai dohányt, gramofonokat, varrógépeket, óvszereket, de még két vadiúj Cadillacet is. Történetük nem ekkor kezdődött.

Cornwalli hajóroncsrablók 1754 körül

A helyi hivatalnokok már évszázadok óta tudnak a bajba került hajók fosztogatásáról, és azon vannak, hogy az ellopott kincseket felleljék. Ez azonban nem túl könnyű feladat, hiszen a tenger ily áldásait az élelmes helyi tengerészek ügyesen rejtik el, hol barlangokban, hol a mezőkön vagy olykor még a helyi temető kis kápolnájának titkos rekeszeiben is. A zsákmányolásra szakosodott szigetlakók kifejezetten jól megtanulták, hogy zavarják össze a helyi hatóságokat, összejátszanak, és szándékosan hozzák zavarba a rend éber őreit. Ha például egy gyanús csomag jelenik meg az egyik partszakaszon, és valaki haza kívánja vinni, bizonyosak lehetnek abban, hogy a sziget számos pontja felé fog egy-egy hasonló kinézetű csomagot cipelő egyén igyekezni, csak hogy a hatóságoknak esélyük se lehessen követni az eredeti zsákmány útját.

Amióta csak vannak kereskedelmi hajók, azóta léteznek hajóroncsrablók (wrecker) is. A világ számos elszigetelt tengeri közössége tekintette és tekinti a mai napig a hajóroncsokat, valamint a hajótörést szenvedett vízi járműket isteni ajándéknak. A helyi hatóságok pedig a fejfájás legnagyobb forrásának. Az 1266-os évből való francia oleroni törvénykönyv például így írja le a nem túl nemes tevékenységet űzőket: „olyan hitetlen és áruló gazemberek, akik előre eltervezett módon indulnak a bajba került hajó és rakománya felé, segítségüket ajánlják fel a hajótörött tengerészeknek, és a szemük előtt hordják szét a hajó kincseit”.

A 16-18. században a hajóskapitányok igyekeztek elkerülni a hírhedt hajóroncsrabló közösségeket, vagyis az angliai Cornwall vagy például Észak-Karolina partjait. Az utóbbi vidéken található Nags Head település neve is állítólag abból a gyakorlatból ered, hogy a tengerparton egy ló nyaka köré lámpát kötöttek, és az éjszaka sötétjében föl-le sétáltatták a homokdűnéken, hogy a távolból úgy tűnjön, mint egy lehorgonyzott hajó fénye, és a gyanútlan tengerészek úgy gondolják, hogy a partszakasz mellett a víz elég mély és biztonságos a behajózáshoz. Természetesen nem volt az, és a hajók megfeneklettek. A Georgia Gazette 1790-ben arról írt, hogy a rablók (olykor kalózokkal szövetkezve) a zsákmány elvitele után felgyújtották a hajót, hogy ne hagyjanak maguk után nyomot, és ne láthassa senki előre a veszélyes csapdát.

A 18. században Daniel Defoe is megdöbbenve számolt be a Deal nevű angol városka notórius rablóiról: „az összezúzódott hajókhoz mennek, nem ismernek sem veszélyt, sem fájdalmat, megmentik az árukat, az embereket pedig sorsukra hagyják”.

[galeria_kep_18918]


Maga a tevékenység (természetesen a kármentés és nem a hajók csapdába csalása) jogilag szürke zónában mozgott, tehát nem volt egyértelműen elítélhető tett. A régóta fennálló brit törvények szerint a rakomány elvihető volt, ha a hajón és a környékén nem volt élő ember. A mai napig a legtöbb tengerparti helyen nem illegális a kármentés a hajótörést szenvedett hajóról, amíg ezt bejelented a helyi hatóságnál, és igényt támasztasz a kimentett értékekre. A hajóroncsrablók között is volt egyfajta betyárbecsület. Mint azt 1839-ben a liverpooli rendőrség egyik tagja megállapította: ha az egyikőjük – vállalva az életveszélyt, hisz akár a tengerbe is fulladhatott volna – elsőként érinti meg az egyik vízben lebegő hordót vagy egyéb árut, az egyfajta garanciát jelentett számára, és „kollégái” is tiszteletben tartották a javakra való tulajdoni igényét.

Az egyik 19. századi roncsrablás segített megoldani egy régi rejtélyt. 1813-ban Theodosia Burr Alston, a dél-karolinai kormányzó felesége egy szkúneren utazott a keleti partok közelében, ám sohasem értek partot, a hajó mindörökre eltűnt. Több mint fél évszázaddal később, 1869-ben egy orvos egy szegény roncsrabló özvegyét kezelte a már említett Nags Headben, amikor az otthonukban észrevett egy gyönyörű portrét egy asszonyról, akiben Theodosiát vélte felismerni.

A Polly Mann nevű özvegy emlékezett rá, hogy férje még évtizedekkel korábban egy Kitty Hawk mellett pórul járt szkúner kabinjában találta a portrét sok finom ruhaneművel együtt. Sokan azt feltételezik, hogy ez a hajó a rejtélyesen eltűnt Patriot lehetett. Az asszonynak egyébként sok más értékes kincse (üveggömbök, vázák) is volt, amelyet néhai férje adott neki.

A roncsmentés ma már sok helyen legitim foglalkozás, Nagy-Britanniában és Hollandiában például számos mestere van e tevékenységnek, amely főként a nemzetközi vizeken bajba került hajók mentésére vonatkozik, ám a törvényi szabályozás elég sokszínű. A floridai Key Westen például igen régi hagyománya van a roncsmentésnek/roncsrablásnak. A bennszülött indiánok már a 15. századtól kezdve lesik a bajba került spanyol hajókat, hogy kincseiket akár a tenger mélyéről is felhozhassák.

Az 1820-as években az amerikai Kongresszus törvényei szerint minden, az amerikai felségvizeken bajba kerülő hajóról származó zsákmányt az amerikai aukciósházakban kell értékesíteni. A roncsvadászat üzletté vált. Az a kapitány, aki elsőként nyújtotta be igényét a bajba került hajó rakományára, dönthette el, hogy mely társa számára engedélyezi a kármentést. Ma Key Westen megtekinthető a Wreckers Museum, ahol többek között a foglalkozást a 19. században űző John G. Geiger háza is látható.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma