Az őrjítő rejtély – miért olyan nehéz rekonstruálni az ókori görögök zenéjét?

2018. augusztus 3. 11:48 Múlt-kor

Az ókori görög zene fennmaradt töredékei és leírásai évszázadok óta csak fejtörést okoztak az érdeklődők és tudósok számára. Napjainkban azonban egyre inkább lehetségessé válik, hogy egy görög amfiteátrumban járva hallhassuk is a valaha ott játszott hangokat.

Az aulosz ábrázolása egy ókori görög edényen

1932-ben Wilfrid Perrett zenetudós a londoni Királyi Zenei Társaság tagjainak adta át egy meg nem nevezett, ógöröggel és a zenével egyaránt foglalkozó professzor szavait: „Senki sem tudott még semmiféle értelmet kinyerni az ókori görög zenéből, és soha nem is fog senki. Ez az út az őrület felé vezet.” Az ókori görög zene az idők során valóban őrjítő rejtélynek bizonyult.

Azt azonban tudjuk, hogy az ókori görögök életében fontos és gyakori szerepet játszott a zene. A körülbelül Kr. e. 750-től Kr. e. 350-ig terjedő időszakban keletkezett költészet – Homérosz, Szapphó és mások dalai – azzal a céllal született, hogy zeneként adják elő, akár tánc kíséretében is. A fennmaradt írások gyakran és igen nagy részletességgel számolnak be a hangokról, skálákról, hanghatásokról és hangszerekről, amelyeket használtak ekkoriban. Az egyik leggyakoribb hangszer a líra volt, de népszerű volt az aulosz is – két nádból készített cső, amelyen egyszerre játszik a zenész, hogy két külön hangszer hatását keltse.

E rengeteg információ ellenére az ókori görög zene érzése és hangzása rendkívül rejtélyesnek bizonyult eddig. A kifejezések és gondolatok, amelyekkel az ókorban leírták a zenét – hangnemek, enharmónia, diézis, stb. – igen bonyolultak, és nem árulnak el mindent. Habár maradt fenn kottázott zene, amelyet értelmezni tudunk, ezek igen ritkák, és csak nagyon rövid részleteket tartalmaznak. Amit sikerült ezekből eddig rekonstruálni, igen különösnek, és nem éppen kellemesnek bizonyult – a legtöbben ezért elkönyvelték elveszettnek az ókori görög zenét. A közelmúltban azonban mentek végbe reménykeltő fejlemények.

[galeria_kep_18274]

Armand D'Angour brit klasszika-filológus 2013 óta kutatja az ókori görög zenét, és az eltelt idő során már komplett előadásokat is össze tudott állítani belőle. A haladás egy része annak köszönhető, hogy a közelmúltban az Európai Zenei Archeológiai Projekt technikusai egyre jobban tudták rekonstruálni az auloszt, amelyet aztán szakképzett és tapasztalt fúvós zenészek kezébe adva fény derült az ókori hangszerek hangzástartományára, továbbá az egyes hangszerek hangmagasságára, hangszínére és hangolásaira.

Az ókori zene egyik központi eleme természetesen a ritmus, ezt azonban meg lehet állapítani a költemények versmértékéből. Ez szigorúan a szótagok hosszán alapult, amely hosszú és rövid elemek mintáit hozza létre. Habár az ókori kottákon nincs tempójelzés, a legtöbb esetben az egyéb jellegzetességekből ki lehet következtetni, hogy az adott részt gyorsan vagy lassan kell-e játszani, illetve énekelni. Az általunk ismert zenei korokban a mechanikus metronómok feltalálásáig egyébként is változott a pontos tempó két előadás között, és ez az ókorban is így lehetett.

Amikor azonban felmerül az az állítás, hogy az ókori görög zene „elveszett”, a legtöbben magukra a hangokra gondolnak – a dallamokra és a harmóniákra. A dallam és harmónia elméletéről több ezer szó maradt fenn az ókori görög írók műveiben, mint például Platón, Arisztotelész, Arisztoxenosz, Ptolemaiosz, vagy a görög-római Aristides Quintilianus, néhány ókori kotta pedig előkerült a 16. század végén Firenzében. Ez utóbbiak azonban nem adják át úgy a zene érzését, mint a fent említett írások. 1581 óta több kottatöredék is előkerült, ma körülbelül 60 példányról tudunk.

[galeria_kep_18273]

A kottákat összeállították, részletesen lefordították és megkísérelték átültetni, valamint értelmezni Martin West és Egert Pöhlmann német klasszikus filológusok, így többet érzékelhetünk abból, hogyan hangzottak ezek a dalok. A legkorábbra datált jelentősebb zenei töredék 1892-ben bukkant fel: a papiruszdarab Euripidész Oresztész című, Kr. e. 408-ban keletkezett darabjából egy refrénrészletet örökít meg. E töredék igen sok értelmezési kísérleten kifogott az idők során, főként, mivel negyedhangos hangközöket használ a nyugati zenében megszokott egész, illetve félhangok helyett. Ez idegen dallamérzékre enged következtetni az ókori görögök esetében – a nyugati fül számára a félhangnál kisebb hangköz úgy hangzik, mintha hibásan játszanák vagy énekelnék az adott hangot.

D'Angour idén publikált elemzése az Oresztész-töredékről azonban igen meglepő következtetésekkel járt. Elsőként azt mutatja be, hogy a kotta egyes elemein tisztán látható a szavak és a dallam összhangja – a szavak értelmére asszociál maga a dallam. A „sirat” szóra például mélyülő hanglejtés tapasztalható, a „felugrik” szóra pedig egy nagy hangmagasságbeli ugrás történik.

A tanulmány ezután arra tér ki, hogy ha az említett negyedhangnyi hangközök a harmonikus akkordok közötti átmenetet biztosító, a harmóniához nem tartozó hangok, akkor a teljes kompozíció valójában mégis tonális (azaz rendszeresen visszatér egy adott hanghoz). Ez D'Angour szerint nem lenne meglepő, mivel efféle tonalitás létezik az ókori zene későbbi leírásaiban és maradványaiban is, köztük a kőbe vésve fennmaradt, úgynevezett „delphoi himnuszokban” is.

[galeria_kep_18272]

E tényezőket figyelembe véve 2016-ban D'Angour rekonstruálta az Oresztész-papirusz zenéjét egy aulosszal kísért kórus számára. Ütemes tempót társított a műhöz, a szöveg versmértékéből és a szavak jelentéséből következtetve. A mű az oxfordi Ashmodean Museumban került előadásra 2017 júliusában, más rekonstruált ókori zeneművekkel együtt.

A klasszika-filológus az elkövetkező években a többi, néhány tucat töredékesen fennmaradt ókori görög zenerészletet tervezi hasonlóképpen életre kelteni. Célja egy komplett ókori görög dráma előadása – hasonló, tudományra alapozott zeneiséggel – egy valódi ókori amfiteátrumban, mint például a görögországi Epidauroszéban.

D'Angour végül egy igen nagy hatású következtetést von le: a nyugati klasszikus zenei hagyomány kezdetének általában a 9. században feltűnő gregorián éneket szokás tekinteni, azonban az ókori görög zene rekonstruálása bemutatta, hogy az ókori Hellász zenéjét illene elismerni az európai zenei tradíció gyökereként.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
A delphoi himnuszok egyik darabjaAz Oresztész-papiruszA líra ábrázolása egy ókori görög edényen

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma