Megszületett Hermann Goering náci vezető

2004. május 21. 03:09

A hitleri Harmadik Birodalom második számú vezetője Rosenheim városában látta meg a napvilágot. Katonaiskolába járt, 1912-ben végzett. Az I. világháborúban a légierőnél szolgált, 1918-ban a híres Richthofen század parancsnoka, a fegyverletétel után Svédországban és Dániában berepülő pilóta lett. 1921-ben megismerkedett Adolf Hitlerrel, s 1922 végén belépett az NSDAP-ba, a náci pártba. Az SA, a párt rohamosztagának parancsnoka lett, részt vett a kudarcba fulladt, 1923. novemberi müncheni sörpuccsban, ekkor meg is sebesült, s külföldre menekült. 1927-ben hazatért, s 1928-ban a 12 náci parlamenti képviselő egyike, majd a frakció vezetője lett. Az 1932-es választások után őt választották a Reichstag elnökévé. Hitler 1933 eleji kormányfői kinevezése után Göring vezetésével elfogadták azt a törvényt, amely Hitlert diktátori hatalommal ruházta fel. Ezután porosz belügyminiszter, majd miniszterelnök lett, s pozícióját a rendőrség átállítására és a Gestapo, a titkosrendőrség felállítására használta fel. Az ellenzékiek `átnevelésére` koncentrációs táborokat (KZ) hozott létre. A kommunista, majd a szociáldemokrata képviselők letartóztatásával minden parlamenti ellenállást megsemmisített. Hitler leglojálisabb támogatójaként halmozta az állami hivatalokat, birodalmi légügyi biztos, légi közlekedési miniszter, a Luftwaffe, a légierő parancsnoka, fővadász- és főerdőmester is volt. 1934-ben Himmlernek adta át a Gestapo és a KZ-lágerek felügyeletét. 1937-ben gazdasági miniszter, 1936-tól a hadigazdaság négyéves tervének biztosa lett. Jelentős szerepe volt az 1938-as Kristályéjszaka zsidóellenes atrocitásainak szervezésében. Ő irányította Németországban és a meghódított területeken a zsidó vagyonok elrablását. Vadászszenvedélyétől hajtva hatalmas erdőket szerzett, ahol főúri birtokot alakított ki, rengeteg műkinccsel. Hitler 1939-ben a birodalmi védelmi tanács elnökévé és utódává nevezte ki, 1940-ben pedig birodalmi marsall lett. 1945 tavaszán Göring - mivel úgy tudta, Hitlert bekerítették Berlinben - megpróbálta átvenni annak hatáskörét, ezért 1945. április 23-án Hitler megfosztotta minden párt- és állami tisztségétől, árulónak nyilvánította, elrendelte őrizetbe vételét, majd kizárta a pártból. Göring arra számított, hogy ő lesz a teljhatalom letéteményese, ha megadja magát az amerikaiaknak. Ehelyett háborús főbűnösként Nürnbergbe vitték, ahol a Nemzetközi Katonai Bíróság halálra ítélte, kérelmét, hogy ne kötél, hanem golyó által végezzék ki, elutasították - ekkor mérget vett be és cellájában 1946. október 15-én meghalt.

Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma