Népszavazás a Horthy parkról

2012. november 7. 14:04

Jövő év január 6-án népszavazáson dönthetnek a gyömrőiek a helyi Horthy park elnevezéséről, miután a terület átkeresztelése ellen tiltakozók összegyűjtötték a megfelelő számú hiteles aláírást - közölte a kezdeményezés szóvivője szerdán.


Tóth Mátyás a Pest megyei város hivatalos honlapján is megjelent információt megerősítve elmondta: a képviselő-testület keddi, rendkívüli ülésén hagyta jóvá a választási bizottság döntését a helyi népszavazás kiírásáról, valamint határozott a voksolás dátumáról is.

Hozzátette: a választási bizottság megállapítása szerint 2799 érvényes aláírás szerepel a leadott íveken (csaknem kétszázzal több a minimálisan szükségesnél). A voksolásra a keddi döntés értelmében 2013. január 6-án kerül sor. A következő kérdésre válaszolhatnak majd a lakosok: Egyetért-e Ön azzal, hogy Horthy Miklósról, a vitatott történelmi személyiségről ne nevezzenek el közterületet Gyömrőn?

Az ügy előzménye, hogy április 23-án a képviselő-testület egyetlen jobbikos tagjának javaslatára határoztak arról, hogy a Szabadság tér júniustól Horthy Miklós volt kormányzó nevét viselje, de a lakosság egy részének tiltakozása nyomán végül csak a téren lévő parkot keresztelték át.

Tóth Mátyás és az őt támogató helyiek többször is jelezték: számukra elfogadhatatlan, hogy akár a teret, akár a parkot Horthy Miklósról nevezzék el, majd aláírásgyűjtést kezdtek a népszavazás megtartásáért.

Mezey Attila (Gyömrő 2000 Kör), a város alpolgármestere október 18-án azt mondta az MTI-nek: a képviselők azért nem vonták vissza az átnevezésről szóló határozatot, mert lehetőséget kívánnak adni, hogy népszavazás döntsön ebben a kérdésben. Így azok a lakosok is véleményt nyilváníthatnak, akik üdvözlik a Horthy park nevet.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma