Mi köze Nagy Sándornak Malihoz?

2013. január 23. 12:37

A 13. századi Mali Birodalom felkent uralkodója, Szunjata és példaképe, a makedónok világhódító hadvezér-politikusa, III. Alexandrosz élete között gyanúsan sok egyezés van - legalábbis a mali írott és íratlan hagyományok szerint, amit az ötvenes években igyekeztek kiaknázni, több-kevesebb sikerrel.


Mansa Musa

Közismert tény, hogy Nagy Sándor rövid, de annál kalandosabb, szűntelen hadakozással teli életének nyoma az olyan – Makedóniából nézve legalábbis – távoli, és kulturálisan eltérő vidékek irodalmi és szájhagyományaiban is megtalálhatók, mint Izland, Etiópia vagy éppen Indonézia. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a világtörténelem talán leghíresebb hadvezére még a mai Szenegál, Guinea, Mali és Elefántcsontpart határain belül élő, összesen 11 millió lelket számláló mandinka népcsoportra is óriási hatással volt.

A 13. században élt befolyásos helyi törzsfőnök, Szunjata Keita még gyermekkorában, a Nyugat-Afrikán áthaladó szaharai kereskedőktől hallott Nagy Sándor legendás hadjáratairól és gyors sikereiről. A makedón király szájról-szájra hagyományozó története kimeríthetetlen inspirációs forrásnak bizonyult: Szunjata leigázta egész Nyugat-Afrikát, egyesítette a mandinka törzseket és megalapította a Mali Birodalmat, a fekete kontinens valaha volt egyik leghatalmasabb és leggazdagabb országát.

Timbuktu

A 14. század végén a Mali Birodalom feje (mansza) volt az akkori világ leggazdagabb uralkodója. Maga a birodalom a Niger és Felső-Szenegál között, körülbelül a mai Mali délnyugati részén helyezkedett el. A két évszázadon át fennálló birodalom – amely Etiópia és Egyiptom mellett azon kevés afrikai királyság egyike volt, amely a középkori térképeken is feltűnt – gazdagságáról legendák keringtek. Malit az aranylelőhelyek tették dúsgazdaggá, ám ezeknek a helyét hétpecsétes titokként őrizték. A nemesfém észak felé hagyta el az országot, és szaharai kereskedők vitték el a mediterrán kikötőkbe. A hagyományok szerint az arany néma kereskedelem útján cserélt gazdát: az egyik fél kirakta az áruját és visszavonult, a másik fél felvette azt, ami neki ebből az áruból kellett, és otthagyta a maga csereáruját.

A birodalom leghíresebb uralkodója a körülbelül 1312 és 1337 között uralkodott Musza mansza volt, akinek látványos mekkai zarándoklata idején (hadzs) tárulhatott a világ szeme elé távoli, egzotikus birodalmának semmihez sem fogható gazdagsága. A birodalom végül saját elszigeteltségének esett áldozatául: a mansza nem tudta kezelni a belső és külső támadások okozta politikai káoszt, amelyet az 1430-ban betörő sivatagi tuaregek tovább súlyosbítottak; elfoglalták Valátát, majd Timbuktut, a mansza pedig lassan azon vette észre magát, hogy hatalma már csak törzsi szálláshelyére korlátozódik.

Az ötvenes években először Szunjata egyik távoli leszármazottja, Mali első elnöke, Modibo Keita (1915-1977) gondolta úgy, hogy visszanyúl az ősi gyökerekhez politikai ambícióinak kiteljesítése érdekében. Ez a politikai kampány az 1959-ben megalapított, Mali Föderáció nevű tiszavirág-életű entitásban öltött testet, amely formáció a mai Mali és Szenegál területét foglalta magába. A föderáció Modibo Keita és a szenegáli Leopold Senghor erőfeszítéseinek gyümölcse volt, ám néhány hónapos működés után kimúlt. A föderáció elnöki tisztét ezen rövid időszak alatt Keita birtokolta, de a bukás után Malit még 1967-ig kormányozta elnöki minőségében.

A Mali Birodalom

Ebben az erőfeszítésben különleges helyet foglal el a Mali-eposz, más néven Szunjata, amelyet francia nyelven 1960-ban, míg angolul öt évvel később adtak ki. Ennek szerkesztője egy nyugat-afrikai történész, bizonyos Djibril Tausir Niane volt, aki szerint az eposz egy a Keita-klánhoz szorosan kötődő afrikai bárd énekeinek szó szerinti átirata; a költemény Szunjata születését, gyermekkorát, utazásait, hadjáratait és győzelmeit meséli le, amely történeteket gyakorlatilag változatlan formában a 14. század óta folyamatosan jegyezték le.

Feltűnő, hogy a költeményben milyen gyakran előfordul Djoula Kara Naini, a közel-keleti romantikus hagyomány Nagy Sándora, a civilizációt Gógtól és Magógtól megóvó hódító. Az eposzban két egyértelmű utalás található Szunjata Nagy Sándor-imádatára: egyszer, amikor elrévülten hallgatja a költőnek a Djoula Kara Naini király tetteiről szóló történetet, aztán évekkel később, egyik hódító hadjárata során, amikor szintén az "arany és ezüst királyának", a világot nyugati irányból kelet felé meghódító uralkodójának életéből merít ihletet. A nagyratörő Szunjata azon volt, hogy túlszárnyalja a nagy elődöt, mind a meghódított területek nagyságát, mind az általa összeharácsolt vagyont illetően, ami párhuzamba állítható azzal, ahogyan – írja Plutarkhosz – Alexandrosz is csodálta az Iliászt és annak hősét. (a történet szerint a makedón király mindig tartott egy tekercs Iliászt a párnája alatt.)

A hasonlóságok nem állnak meg itt. Érdekesség, hogy a makedón uralkodó anyja, Épeiroszi Olümpiasz, illetve Szunjatáé, Sogolon is korának elismert boszorkánya volt. További párhuzam, hogy Nagy Sándor és a mali uralkodó apja is király volt, s mindketten azt a próféciát kapták, hogy fiuk – aki még meg sem született akkor – a világ meghódítására tör. Az oroszlán, az arany, a nap, a tűz és a fény mind-mind szimbolikus szerepet töltenek be a jóslatokban; például Alexandroszt és Szunjatát is az oroszlánhoz hasonlítják, de születésük leírása (mennydörgés) között is sok az átfedés.

Mindketten koraérettségükről tesznek tanúbizonyságot, s kerülnek édesanyjukkal száműzetésbe az udvari intrikáknak köszönhetően. Szunjata száműzetése azonban sokkal hosszabb ideig, mintegy tíz éven át tartott, ezen időszak alatt ő és családja egy ghánai törzsnél találnak menedéket, amelynek tagjai váltig állították, hogy a nagy hódító, Nagy Sándor leszármazottjai.

Az isszoszi csata

Szunjata már első hadjáratának alkalmával kitűnt a lovas harcmodorban, ahogyan az akkor 18 éves Alexandrosz is első nagyobb ütközetében, az i.e. 338-ban vívott khaironeia-i csatában. Mindkét hadvezér azért küzdött, hogy a harctéren mutatott teljesítményével lenyűgözze apját; Szunjatának ez olyan jól sikerült, hogy apja, Moussa Tounkara az alkirályi tisztséggel örvendeztette meg utódát, míg Alexandrosz Phillipposz távollétében régensként kormányozhatta Makedóniát. Első nagyobb ütközetük között is kísérteties hasonlóságok figyelhetők meg: Szunjata és Nagy Sándor is a nyilvánvaló veszélyek ellenére (például az ellenség nagy száma, illetve az ellenséges környezet jelentette problémák) csapott össze az ellenféllel, előbbi a Sosso Birodalom, míg Alexandrosz a perzsák ellen, s mindketten a király helyettesével vívtak párbajt.

A makedón uralkodóhoz hasonlóan Szunjata is háromszor nézett farkasszemet ősellenségével. A második ütközetben – hasonlóan az isszoszi csatához – a mali király magával az uralkodóval küzdött meg, s mindkét esetben a királynak menekülnie kellett, de feltűnő a csatában használt lövedékek nagy száma is, valamint a két hadsereg által alkalmazott taktika. Szunjata harmadik, mindent eldöntő, szintén a Sosso Birodalom ellen vívott csatája mintha a gaugamélai ütközetet (i.e. 331) másolta volna: mindkét összecsapás akkor vette kezdetét, amikor a nap már magasan járt az égen, a támadók túlsúlyban voltak, madarak adtak jelet a csata idején, s Szunjata, illetve Nagy Sándor is egy éjen és egy nappalon át üldözte az ellenséges királyt, hogy aztán élve elfogja.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma