Egy gazda bukkant rá 1857-ben a Kaba határában becsapódott világhíres meteoritra

2017. november 3. 16:27 MTI

Átfogó kutatások a kabai meteoriton címmel a 160 éve Kaba határában lehullott meteorit kutatásának legújabb eredményeit bemutató konferenciát rendeznek november 8-án a Debreceni Református Kollégiumban - közölte Kustár Zoltán főigazgató a helyszínen csütörtökön tartott sajtótájékoztatón.

Kabai meteorit

A főigazgató hozzátette: az elmúlt években különféle tudományos módszerekkel vizsgálták a kabai meteoritot, és most, 160 évvel a megtalálása után eljött az idő, hogy összegezzék ezeknek a kutatásoknak az eredményeit.

Nagy Mihály, a kollégium gimnáziumának nyugalmazott igazgatója, aki az elmúlt években részletesen feldolgozta a meteorit történetét, felidézte, hogy 1857. április 15-én hullott le a meteorit Kaba határában, egy gazda 24 órán belül megtalálta, az elöljáróság pedig úgy döntött, hogy a Debreceni Református Kollégiumnak adják át.

Néhány nappal később Török József, a kollégium természetrajz-professzora a tanárkari ülésen már bemutatta a meteoritot, amelyről már akkor megjegyezte, hogy „hat a mágnestérre”. Ez utóbbi tulajdonságát is vizsgálták az elmúlt években a debreceni atommagkutató intézetben, és ezekről az eredményekről szintén beszámolnak a konferencián - tette hozzá.

Nagy Mihály elmondta azt is, hogy a kiegyezést követően Friedrich Wöhler német vegyész a kabai meteorit vizsgálatával mutatott ki a világon először szénhidrogén-tartalmat meteoritokban. (A kiegyezést megelőzően a bécsi udvar szerette volna magának megszerezni az időközben világhírűvé vált meteoritot, de azt a református egyházkerület és a kollégium vezetősége sikeresen megakadályozta.) Hozzátette: a Földön fellelt néhány szenes kondrit típusú meteorit - közéjük tartozik a kabai meteorit is - a naprendszer kezdeti, mintegy négy és félmilliárd évvel ezelőtti állapotát őrizte meg számunkra.

A becsapódásakor 3000 grammnál valamivel nagyobb tömegű meteorit - amelyből megtalálója, vélhetően aranyrögöt keresve maga is letört egy darabot, majd kutatási célokra vágtak le mintákat - jelenleg csaknem 2600 grammot nyom, páncélszekrényben féltve őrzik, pontos mása látható a kollégium múzeumában - mondta el a szakember.

Rózsa Péter, a Debreceni Egyetem (DE) ásvány- és földtani tanszékének vezetője szerint a tudományos vizsgálati módszerek fejlődésével újabb és újabb technikákkal vizsgálják a meteorit szerkezetét, összetételét a 2007-ben levágott mintákat felhasználva. E kutatások legújabb eredményeiről és a további vizsgálati tervekről is beszámolnak a november 8-i tudományos konferencián - fűzte hozzá.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma