Egy pincéből került elő Horthy Miklósné titkos naplója

2015. november 13. 10:07 MTI

Megjelent Horthy Miklós feleségének naplója, amelyet a család németországi fogsága alatt vetett papírra. A kötetet csütörtökön mutatták be Budapesten. A bemutatón Bern Andrea történész, a kötet szerkesztője elmondta: a három vékony füzetből álló naplót a Horthy-család hagyatékában találta Dél-Angliában egy pincében.

Horthy Miklósné

A történész még 2014 tavaszán érkezett Angliába a hagyaték feldolgozására, és a munka során találta meg a pincében, egy váza mögött azt a dobozt, amelyből a napló is előkerült. A volt kormányzó felesége Bajorországban, Szálasi Ferenc hatalomátvétele és a Horthy-család Németországba hurcolását követően, 1944. november 6-án vetett papírra a napló első mondatát, és 1945 decemberében fejezte be a harmadik kötetet. Elsősorban a személyes történéseket rögzítette, politika, vagy érzékeny információ szinte egyáltalán nincs a gondolatok között - mondta a történész, aki megjegyezte, hogy a kötet visszafogottságából arra lehet következtetni, Horthy Miklósné tartott attól, hogy a napló rossz kezekbe kerülhet.

Bern Andrea szerint több dokumentum és levél is előkerült a hagyatékból, amelyek feldolgozása még folyamatban van. Horthy Miklósné levelezett több akkori politikussal, sőt még XII. Pius pápával is. Horthy István Sharif, a kormányzó unokája, aki - bár nagyon fiatalon - tanúja volt a család hányattatásának a németországi fogságban, elmondta: nagymamája valószínűleg saját magának készítette a naplót, és azért nincs benne politikai vonatkozású információ, mert egyébként sem szerette ezt a témát.

Horthy István hároméves volt, amikor a családot Budapestről elhurcolták a németek, de - mint megjegyezte - élénk emlékei vannak arról az időszakról.  Emlékei szerint Horthy Miklósné "nagyon fegyelmezetten" vezette a naplót, viszont biztonsági okokból kihagyta belőle azokat az információkat, amelyeket úgy ítélt meg, árthatnak a rokonainak.

A bemutató kapcsán az MTI-vel megosztott háttérinformációk szerint a Horthy-család dokumentumait, levelezését, fényképeit hosszú évtizedeken át őrizte Gróf Edelsheim-Gyulai Ilona, Horthy Miklós idősebb fiának özvegye. Miután 2013-ban elhunyt, a hagyaték fiára, ifjabb Horthy István Sharifra szállt. Horthy Miklós unokája úgy döntött, hogy történész szakértők bevonásával elkezdi feldolgozni a hagyatékot. A család folyamatosan dolgozza fel az előkerült dokumentumokat, amelyeket szakértők segítségével kötetekbe is rendeznek.

A Horthy-család a Libri Könyvkiadóval kötött megállapodást a családi dokumentumok folyamatos magyarországi megjelentetéséről. Ennek első lépéseként jelenik most meg Horthy Miklós feleségének naplója.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma