Egy viking hajósírt találhattak a norvégiai Trondheim piactere alatt

2017. szeptember 25. 17:19

A Közép-Norvégia legnagyobb fjordja partján elhelyezkedő Trondheimben dolgozó régészek bejelentették: egy viking hajós temetkezési helyszínre bukkanhattak a piactér feltárása során.

Viking sír

A norvég örökségvédelemért felelős intézet (Norsk institutt for kulturminneforskning, NIKU) által finanszírozott régészeti feltárás egyik utolsó napján egy hajó alakú szerkezetre lettek figyelmesek a kutatók, akik Trodnheim főterét tárták fel. A NIKU kirendelt régésze, Ian Reed elmondta, az elemzések során fény derült arra, hogy rendkívül rossz állapotban maradtak meg a faszerkezetek, ám számos rozsdamarta elem, valamint néhány igen rosszul megőrződött szög alapján arra következtetnek, hogy egy hajót temettek el a helyszínen.

A korai elemzések szerint maga a hajó legalább négy méter hosszúságú lehetett, és – mint a kutató fogalmazott – többé kevésbé észak-déli tájolású. Számos különös gödör és később ásott árok, cölöphely figyelhető meg körülötte.

A hajóban mindössze két darab csontot találtak meg, amelyek szintén észak-déli tájolásban feküdtek a földben. Biztosra nem lehet mondani, de egykoron valószínűleg a faszerkezet belsejében kaphattak helyet. A DNS-teszt eredményéig szintén csak találgatni tudnak a szakemberek, hogy emberi maradványokról van-e szó.

Több kisebb lelet mellett a régészek találtak egy bronz lemezt az egyik csont közvetlen közelében, ezért úgy vélik, sírmellékletről lehet szó. A hajó közepén lévő, valószínűleg egy cölöpnek ásott gödör mélyén egy kanál darabja és valamilyen pénzes ládika kulcsa hevert. E két lelet a 7-10. századból való, ám nem egyértelmű, hogy mennyiben kapcsolható magához a hajós temetkezéshez.

A mai kikötő és a fjordon belül elhelyezkedés alapján a régészek a hajósírt a késő vaskor vagy a korai viking kor idejére helyezik. A kutatók úgy vélik, a hajót, mint egy koporsót egyszerűen elásták a földbe, majd egy sírhalmot emeltek fölé. A korai viking kor hajóinak szakértője, Knut Paasche szerint a most fellelt szerkezet hasonló az Åfjordnél megtalált híres hajóhoz.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma