Golyótalálattal a nyakában is lovasrohamot vezényelt a „bátrak bátra”, Ney marsall

2017. december 7. 09:08 MTI

202 éve, 1815. december 7-én állt a kivégzőosztag elé Michel Ney francia marsall, Moszkva és Elchingen hercege, a „bátrak bátra”. Máig tartja magát a legenda, hogy a kivégzést csak megrendezték, Ney-nek sikerült Amerikába szöknie - ez persze nem igaz, de valódi leszármazottai közül az egyik valóban a washingtoni képviselőház tagja.

1769. január 10-én született a Saar-vidéken, Saarlouis városában, egy elfranciásodott bognár fiaként. A kalandvágyó Ney irtózott attól, hogy apja nyomdokaiba lépjen, ezért tizennyolc évesen megszökött hazulról és felcsapott huszárnak. A forradalom kitörése után katonai tehetsége és bátorsága révén gyorsan emelkedett a ranglétrán, 1792-ben már hadnagy, 1794-ben egy osztrák tábornok elfogása után százados, az év végén pedig már ezredes volt. 1796-ban a német hadjárat alatt, huszonhét évesen tábornoki rangot viselt, 1798-ban alig százötven emberrel foglalta el Mannheim városát. Emberei bálványozták, mert jóban-rosszban osztozott velük, harcban pedig mindig első volt. Ekkoriban ragadt rá a „vörös fejű” jelző, ami nem csak hajszínére, de vérmérsékletére is utalt.

Napóleon 1799. brumaire 18-i államcsínye a rajnai hadsereg parancsnokaként érte. A velejéig republikánus Ney fenntartásokkal ugyan, de felesküdött a konzulátusra. Az év decemberében Hohenlindennél személyesen vezette azt a lovasrohamot, amely nem csak az ütközetet döntötte el, hanem tízezer foglyot ejtett és száz ágyút zsákmányolt, megsemmisítve az osztrák hadsereg centrumát. Az első konzul megkedvelte és pártfogásába vette: 1802-ben svájci nagykövetté nevezte ki és felesége, Joséphine lányának egy barátnőjét adta hozzá. Neynek nem csak helyzete, politikai nézete is megváltozott: Napóleon személyisége tökéletesen rabul ejtette, s amilyen heves republikánus volt korábban, annyira lelkes csodálója lett a kis korzikainak. 1803 végén a hadsereg nevében ő kérte Napóleont, hogy nyilvánítsa magát császárnak.

Kérése meghallgatásra talált, az új uralkodó pedig 1804-ben a még mindig csak harmincöt éves katonát Franciaország tizennyolc marsallja közé emelte. Napóleon tisztában volt azzal, hogy a marsallnak nincs párja a rohamban, de a hadvezetésben járatlan, ezért mindig közvetlen irányítása alatt tartotta. Ney 1805-ben személyesen vezette az elchingeni csatában a döntő támadást a hídon, ezért kapta az Elchingen hercege rangot. Jelentős része volt a jénai és eylani diadalban, 1810-11-ben Portugáliában és Spanyolországban hadakozott. 1812-ben az Oroszország elleni hadjárat során is megtette, amit lehetett: Osztrovnónál megverte az orosz csapatokat, majd oroszlánrészt vállalt Szmolenszk elfoglalásában. Itt meg is sebesült, golyót kapott a nyakába, de még így is ő állt a borogyinói csatában a francia lovasroham élére.

Az orosz főváros elfoglalása után Napóleontól megkapta a Moszkva hercege címet, de újdonsült birtokát nem sokáig élvezhette. Amikor az oroszok halogató taktikája és az időjárás távozásra késztette a sereget, a császár az utóvéd élére állította. Ney fedezte a főerő egyre inkább menekülésre emlékeztető visszavonulását, az ellenséges támadások közepette személyes példájával tartotta az éhező és fázó katonákban a lelket. A kezdeti tízezerből alig háromezerrel érte utol a Berezina folyónál a Grande Armée maradványait, és utolsóként kelt át a hídon, ezért is nevezte őt Napóleon a „bátrak bátrának”.

1813-ban a lipcsei csatában megsebesült, majd 1814-ben már francia földön volt részese a kevés győzelemnek és a számos vereségnek. Párizs eleste után a marsallok nevében ő szólította fel az ország üdve és a hadsereg megmaradása érdekében Napóleont a lemondásra. Az ismét trónra került Bourbonok ezért meghagyták rangját, sőt főnemesi rangra emelték, ám az udvarban számtalan megaláztatást kellett elszenvednie alacsony származása miatt. A sértett Ney Napóleon visszatérésekor ugyan megígérte, hogy „acélketrecben” viszi a bitorlót Párizsba, a közhangulatot érzékelve azonban inkább újra felajánlotta kardját és szolgálatait a császárnak. Végzetes következményekkel: késlekedése és tehetetlenkedése romba döntötte Bonaparte stratégiáját, nem tudta megelőzni Wellington erőinek konszolidálását. A waterloo-i csatában oroszlánként küzdött, az egyik hiábavaló lovasrohamot a másik után vezette az angol gyalogsági négyszögek ellen,. Amikor minden elveszett, egy csapat katonát gyűjtött maga köré és azt kiáltotta: „Gyertek és lássátok, hogyan hal meg Franciaország marsallja!”

A hangzatos szavak ellenére túlélte az ütközetet, menekülés közben Napóleontól nászajándékba kapott kardjáról felismerték és elfogták. Ney ügyét előbb katonai bíróság elé utalták, de annak tagjai - volt marsallok, akik a vádlotthoz hasonlóan viselkedtek maguk is - illetéktelennek nyilvánították magukat. Az ügy a felsőház elé került, ahol kimondták a halálbüntetést - ővele statuáltak példát, Napóleon többi marsallja kegyelmet kapott. Ney a halálos ítélet felsorolásakor félbeszakította címeinek hosszas felsorolását „Michel Ney és hamarosan egy marék por” felkiáltással. A kivégzésre 1815. december 7-én a szokásoktól eltérően nem a nyilvánosság előtt került sor, hogy elkerüljék a valószínű zavargásokat. Az utolsó pillanatáig eszelősen bátor Ney nem engedte bekötni a szemét, sőt ő vezényelt tüzet a kivégző-osztagnak. Máig tartja magát a legenda, hogy a kivégzést csak megrendezték, Ney-nek sikerült Amerikába szöknie - ez persze nem igaz, de valódi leszármazottai közül az egyik valóban a washingtoni képviselőház tagja volt korábban.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma