Hivatalosan is kerestette alattvalóival a halhatatlanság elixírjét Csin Si Huang-ti

2018. január 2. 12:59

Újonnan feltárt dokumentumok tanúsága szerint Kína első császára, Csin Si Huang-ti mintegy 2200 évvel ezelőtt hivatalosan is elrendelte alattvalóinak, hogy kezdjenek bele egy olyan életelixír felkutatásába, amely halhatatlanságot biztosíthat számára.

Csin Si Huang-ti agyaghadseregének katonái

Csin Si Huang-ti Kr. e. 259-ben született és 210-es halála idején már a kezén volt mind a hat kínai hadakozó fejedelemség, amelyek egyesítésével létrehozta a császárságot. Uralkodása idején az egyesített Kínában bambuszcsíkokra és falemezekre írtak. 2002-ben a kínai Hunan tartományban 36 ezer, ősi írással teli „csíkot” fedeztek fel egy elhagyatott kútban, amely közül néhány nemrég komoly segítségére volt a kutatóknak.

Csang Csunlung, a Hunani Régészeti Intézet kutatója negyvennyolc, gyógyászati készítményekkel kapcsolatba hozható fa- és bambuszcsíkot vizsgált meg, és azt találta, hogy az uralkodó halhatatlanság elixírjének keresésével kapcsolatos parancsa határmenti területeket és távoli falvakat is érintett – adta hírül a Live Science. „A közlekedési és kommunikációs eszközök korabeli fejletlenségét figyelembe véve rendkívül hatékony bürokráciára és erős végrehajtó hatalomra volt szükség ahhoz, hogy a régmúlt időkben egy kormányrendelet az alsóbb szintekre is eljusson” – nyilatkozta Csang Csunlung a Xinhua hírügynökségnek.

A facsíkocskák még néhány, a falusiak által adott választ is tartalmaznak. Egy Tuhsziang nevű faluból azt írták, sajnos a település lakóinak egyelőre nem sikerült az életelixír nyomára bukkanni, míg egy, a mai (Kelet-Kínában található) Santung tartományban fekvő településről egy helyi hegyen előforduló gyógynövényt javasoltak.

[galeria_kep_15070]

A régészek és a történészek már eddig is tudtak róla, hogy Csin Si Huang-ti a halhatatlanság megszállottja volt. A Chemistry World nevű folyóirat holnapján megjelent cikk szerint a császárról úgy tartották, ennek érdekében cinnabaritot (más néven higany-szulfidot vagy cinóbert) is fogyasztott, annak ellenére, hogy – a tudósok munkájának köszönhetően ma már tudjuk – mérgező anyag. Nem zárhatjuk ki, hogy a halhatatlanság elérése érdekében elfogyasztott szerek is hozzájárultak ahhoz, hogy a császár 49 évesen elhunyt.

[galeria_kep_15069]

Mivel tarthatott tőle, hogy a halhatatlanság forrását alattvalói nem fogják megtalálni, biztosította, hogy legalább a túlvilágon ne kelljen félnie ellenségeitől. Sírját több ezer agyagkatona védte, amelyek közül az első példányokra 1974-ben helyi parasztok bukkantak rá. Ősi írások szerint a föld alatti palotaként berendezett sírkomplexum mennyezete a rajta csillagokként funkcionáló gyöngyöknek köszönhetően az égbolthoz volt hasonlatos, a sírt pedig higanyfolyam ölelte körül, mivel a higanyt is a halhatatlanság forrásának tartották. Nem tudni, a korabeli beszámolókból mi felel meg a valóságnak és mi a fantázia szüleménye, mindenesetre tény, hogy a kutatók által a sír körüli talajból kinyert minták komoly higanyszintet mutattak ki.

Magazin

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Csin Si Huang-ti
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma