Így harcoltak a női egyenjogúságért az úszó szüfrazsettek

2018. május 15. 13:53 Múlt-kor

Az 1910-es évekig szerte a világon szigorú szabályok vonatkoztak a strandoló nők fürdőruháira sokáig ugyancsak tiltott volt női úszóversenyek szervezése is. Ezen körülmények között alakult ki az „úszó szüfrazsettek” mozgalma, akik a nők politikai egyenjogúságáért folytatott küzdelmet összekapcsolták a „női test szabadságáért” folytatott küzdelemmel.

Női úszóverseny 1914-ben

Ma már talán furcsa lehet belegondolni, de az 1910-es évekig szerte a világon szigorú szabályok vonatkoztak a strandoló nők fürdőruháira. Angliában és az Egyesült Államokban például minden vízpartra induló nőnek egy szabályos „fürdő kosztümöt” kellett hordania. Ez cipőből, harisnyából és szoknyából állt, amelynek teljesen el kellett takarnia a combot. A nehéz öltözék meglehetősen alkalmatlan volt az úszásra is, hiszen a ruhadarabok folyamatosan lehúzták viselőjét. A korban ugyancsak tiltott – vagy legalábbis igencsak rosszallást kiváltó – volt női úszóversenyek szervezése.

[galeria_kep_16637]

Nem meglepő hát, hogy a 20. század első évtizedében igen nagy felzúdulást váltott ki egy ausztrál úszónő, Annette Kellerman – az „Ausztrál Sellő” – forradalmi újítása. Egy új, egy részes, csak a lábának felső részét takaró fürdőruhát dobot a piacra, ami gyorsan népszerűvé vált Amerikában is. A hivatalos sportszövetségek ekkor azonban még szilárdan ellenálltak az új őrületnek és ragaszkodtak hozzá, hogy a kevés női versenyen az indulók továbbra is „válltól lábujjig” legyenek felöltözve.

Ezen körülmények között alakult ki az „úszó szüfrazsettek” mozgalma, akik a nők politikai egyenjogúságáért folytatott küzdelmet összekapcsolták a „női test szabadságáért” folytatott küzdelemmel. Ennek első lépéseként alakultak meg az Egyesült Államokban olyan szervezetek mint például a Nemzeti Női Életmentő Liga, majd később a Női Úszószövetség.

[galeria_kep_16636]

A Liga, ahogy a nevéből is gyanítható már, arra helyezte a hangsúlyt, hogy a női vízimentőknek jó úszóknak kell lenniük, ha fuldoklókat akarnak kimenteni. Egyik legismertebb akciójukra 1917-ben került sor. A Liga egy „szüfrázs mentő versenyt” rendezett a brooklyni Manhattan Beach partjainál. Az indulóknak egy konzervatív ruhákba felöltöztetett babát kellett kimenteniük a vízből. Az úszók mindeközben „Szavazati jogot a nőknek!” feliratot viseltek, ezzel szimbolizálva, hogy a női szavazói jogot ellenző nőket is „meg akarják menteni a politikai hangtalanságtól.”

[galeria_kep_16635]

A Liga egyik legaktívabb tagja Charlotte Epstein volt, akinek jelentőségét utólag sokan úgy értékelik, hogy a női úszás történetében ő töltötte be azt a szerepet töltötte be, amit Susan B. Anthony a női szavazati jogért folytatott harcban. Epstein rendszeresen felszólalt a „szabad fürdőruhaválasztás” és a női versenyek érdekében. Ő volt az alapítója 1920-ban a fentebb már említett Női Úszószövetségnek is, amely szembeszállt a korabeli vélekedéssel, miszerint a sport rosszat tesz a női szervezetnek és helyette a testmozgás pozitív hatásait hangsúlyozta.

[galeria_kep_16638]

Az úszó szüfrazsettek Angliában is aktívan tevékenykedtek. Miután 1914-ben a hatóságok betiltották tervezett csónakos felvonulásukat a londoni Hyde Parkban, egy látványos tüntetés mellett döntöttek. A nők fekete köpenyekben érkeztek a helyszínre, mellkasukra pedig egy-egy betűt raktak, amelyek együttesen a S-U-F-F-R-A-G-E szöveget adták ki. Egy előre megbeszélt jelre mindannyian ledobták köpenyeiket, felfedve alatta rövid fürdőruháikat. A nők erre a csónakok felé iramodtak és bár a rendőrök még azelőtt elfogták őket, hogy azokkal a tó vizére evezhettek volna, akciójuk hatalmas médiafigyelmet kapott.

A női egyenjogúságért folyó küzdelem nem csak az úszásban, de más sportágakban is megjelent a korszakban. A lovaglás, az autóversenyzés és még a hegymászás területén is rendre felbukkantak ekkoriban olyan nők, akik egy fizikailag addig tőlük elzárt világ meghódításával járultak hozzá a politikai törekvésekhez.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Annette KellermanRégi típusú úszó kosztümökA Liga tagjai 1914-ben

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma