Későbbi ellenfele, Pétain marsall parancsnoksága alatt szolgált a fiatal De Gaulle

2017. november 22. 08:22 MTI

127 éve, 1890. november 22-én született Lille-ben a modernkori francia történelem egyik legnagyobb alakja, Charles de Gaulle. Hazájában a mai napig igen erős a gaulle-izmus, ez a sajátos jobboldali áramlat, amely a nemzeti függetlenséget, az intézmények stabilitását, Franciaország "nagyságát" állítja a középpontba. A franciák túlnyomó többsége pozitívan értékeli szerepét a második világháborúban és államfőként is.

Charles de Gaulle

Irodalomtanár apjától hazafias és vallásos nevelést kapott, tizenkilenc évesen jelentkezett a katonai akadémiára. 1912-ben kezdte meg katonai szolgálatát, parancsnoka az a Philippe Pétain volt, akivel a második világháború alatt került szembe. Az első világháborúban kétszer sebesült meg a frontvonalban, a verduni csata idején fogságba esett, s hiába próbált többször is megszökni, csak a német fegyverletétel után nyerte vissza szabadságát. A háború után a tehetséges fiatal tiszt a vezérkarhoz került, s könyvekben fejtette ki újszerű nézeteit: a jövőben csak egy motorizált, stratégiáját mozgékony páncélos alakulatokra alapozó hadsereg lehet ütőképes. A Maginot-vonalra és a németekkel szembeni védelemre esküvő francia katonai vezetés nem sok figyelmet szentelt de Gaulle „hóbortjainak”, de állítólag a túloldalon, Berlinben alaposan tanulmányozták műveit.

A második világháborúban, amikor a németek villámháborús taktikájukkal egyszerűen megkerülték a francia erődrendszert és tankjaikkal legázolták a franciákat, de Gaulle egy harckocsi-dandár élén ért el sikereket, de a vereséget nem tudta megakadályozni. A megadást ellenezte, de most sem hallgattak rá, így emigrációba vonult, nem vállalt közösséget a Pétain vezette, a nácikkal kiegyező vichyi Franciaországgal. Londonból irányította a felszabadításért küzdő Szabad Francia Erőket, „ébren tartotta a lelkesedést” és állhatatosságával, makacsságával (amit szövetségesei időnként arroganciának éreztek) kivívta, hogy Franciaországot a második világháború végén a győzelem teljes jogú résztvevőjének ismerje el a többi szövetséges hatalom.

Az ország felszabadításakor természetszerűen ő került a nemzeti kormány élére, de 1946 elején - nem tudván összebékíteni a különböző pártok gyakran eltérő véleményeit - lemondott. Ezután az ellenzéki lét, majd 1953-tól a magány (vagy ahogy a francia közbeszédben emlegetik, a "sivatagi átkelés") évei következtek, ezeket vidéki birtokára visszavonulva töltötte. Az utódok kisszerű marakodása, a kiábrándulás és az 1950-es évek második felére egyre jobban kiéleződő algériai válság nyomán egyre többen gondolták ismét úgy, hogy csak a rendkívül népszerű De Gaulle vezetheti ki a válságból Franciaországot. 1958-ban kormányfő lett, majd az új alkotmány kidolgozása után, még abban az évben az Ötödik Köztársaság első elnökévé választották.

Az ezt követő tizenegy év, a de Gaulle-korszak a látványos változások periódusa: sikerült lezárnia az algériai válságot, 1966-ban az ország szuverenitására hivatkozva kiléptette Franciaországot a NATO katonai szervezetéből. De Gaulle hitte, hogy Franciaországnak erős vezetésre van szüksége, „monarchiára, de nem isteni jogból eredő örökletes, hanem választási monarchiára”. A monopolisztikus berendezkedésnek idővel egyre több ellenfele támadt, különösen a fiatalok körében. Az 1968-as diákmozgalmakon de Gaulle még úrrá lett, de a következő év már bukását hozta.

Charles de Gaulle és Willy Brandt

Egy nem túl jelentős, a szenátus reformjáról tartott népszavazáson 1969-ben vereséget szenvedett, s mivel feltétlenül tisztelte a népszuverenitást, azonnal lemondott. Élete hátralévő másfél évében egyszerű életet élt vidéki házában, távol tartotta magát a politikától, emlékiratain dolgozott. Tizenhárom nappal nyolcvanadik születésnapja előtt, 1970. november 9-én Colombey-les-Deux-Églises-ben érte utol a halál. Halálhírét Georges Pompidou elnök, megválasztása előtt de Gaulle közeli munkatársa, e szavakkal jelentette be: „De Gaulle tábornok halott. Franciaország megözvegyült”.

De Gaulle a huszadik század második felének meghatározó francia politikusa volt. Hazájában a mai napig igen erős a gaulle-izmus, ez a sajátos jobboldali áramlat, amely a nemzeti függetlenséget, az intézmények stabilitását, Franciaország „nagyságát” állítja a középpontba. A franciák túlnyomó többsége pozitívan értékeli szerepét a második világháborúban és államfőként is. Számos közterület, intézmény, Párizs repülőtere viseli nevét, s Charles de Gaulle névre keresztelték a francia flotta első atommeghajtású repülőgép-hordozó hajóját is.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Charles de Gaulle és Willy Brandt
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma