Kevés veszteséggel óriási győzelmet aratott a honvédség Pákozdnál

2018. október 1. 10:47 MTI

Az újonnan felállított magyar honvédsereg a szabadságharc első ütközetében, 1848. szeptember 29-én megvívott pákozdi csatában legyőzte a forradalom eltiprására indult Josip Jelacic horvát bán csapatait.

Az 1848. március 15-én kitört pesti forradalom után fél évvel világossá vált, hogy a bécsi udvar semmibe veszi a független magyar felelős kormányt, miniszteri ellenjegyzés nélkül intézkedik. Az egyre súlyosabb ellentétek végül a Jellasics horvát bán körüli konfliktus miatt torkollottak háborúba. V. Ferdinánd a Horvátországban rendkívül népszerű, igen tehetséges katonatisztet március 22-én nevezte ki horvát bánná. Az udvarhoz feltétel nélkül hűséges Jellasics nem volt hajlandó elismerni az általa szakadárnak tartott magyar kormányt, de reformjai felkeltették a kamarilla gyanakvását. V. Ferdinánd júniusban elmozdította, amiről Jellasics nem vett tudomást, és az uralkodó hadjáratának megindítása után - természetesen a magyar ellenjegyzés nélkül - visszahelyezte tisztségébe.

A Batthyány-kormánnyal való tárgyalástól elzárkózó, Horvátország elszakadását deklaráló Jellasics augusztus 31-én elfoglalta a magyar Szent Korona részét alkotó Fiumét, majd szeptember 11-én átkelt a Dráván, hogy „rendet tegyen Pesten”, és hamarosan Karl Roth tábornok is csatlakozott hozzá. A mintegy ötvenezres sereg azonban nem volt kellően felszerelve, és ellátása is akadozott, mert csak a rekvirálásokra támaszkodhatott. Jellasics hadai két oszlopban, a Balatontól délre törtek előre, és a kiürített Székesfehérváron szeptember 25-én egyesülve folytatták a lassú előrenyomulást Buda felé.

A támadás véget vetett az egyezkedés reményének, a Batthyány-kormány szeptember 11-én benyújtotta lemondását, megkezdődött a szabadságharc időszaka. István nádor kérésére Batthyány ismét elvállalta a kormányalakítást, de Bécs egyre halogatta kinevezését, és végül szeptember 25-én meg is tagadta azt. Batthyány október 2-án végleg lemondott, a végrehajtó hatalmat hivatalosan is a Kossuth Lajos vezette Országos Honvédelmi Bizottmány vette át.

Batthyány szeptember 13-án népfelkelést hirdetett, toborzás kezdődött az Alföldön, amelynek eredményeként mintegy 16 ezer újonc jelentkezett. A Teleki Ádám vezette honvédsereg eközben ellenállás nélkül hátrált. A fővezérségre Batthyány javaslatára aztán István főherceget, Magyarország nádorát kérték fel, aki megpróbált Jellasiccsal tárgyalni, de kudarcot vallott, és szeptember 22-én lemondott, majd V. Ferdinánd utasítására elhagyta az országot. Ezek után már nem volt kétséges, hogy ha nem győzik le Jellasicsot, akkor bevonul Pestre, és megsemmisíti a forradalom vívmányait.

Az új hadseregparancsnok, Móga János altábornagy csapataival a Velencei-tó északnyugati partvidékére húzódott vissza. A szeptember 28-án a sereghez érkező Batthyány Lajos miniszterelnöknek volt köszönhető, hogy a sukorói református templomban összeülő haditanács végül úgy döntött: nem hátrálnak tovább, és ha az ellenség támadást indít, vállalják az ütközetet.

A magyar sereg jobbszárnyával Pákozdtól északra, közepével Pákozd és Sukoró között, balszárnyával a Velencei-tóra támaszkodva foglalta el állásait, a tartalékot Sukorón helyezték el. Jellasics szeptember 29-én erőfölényében bízva támadást indított, hogy a magyar jobbszárnyat középre nyomja, majd egy újabb támadással a egész sereget a Velencei-tóba szorítsa. A csatát mindkét oldalon császári és királyi tisztek vezényelték, akik meg voltak arról győződve, hogy az uralkodóra tett esküjüknek megfelelően cselekszenek.

A császáriak ismételt rohamait sorra visszaverték, mire a bán dél körül megindította a főerőket a magyar középhad és a balszárny ellen. Támadásai azonban rendre összeomlottak a magyar ágyúk tüzében, mert a frissen kiképzett honvéd tüzérség rendkívül pontosan célzott, a csata folyamán általános gyalogsági rohamra, közelharcra nem is került sor. Jellasics délután három órakor elrendelte a visszavonulást, és három nap fegyverszünetet kért, ami lényegében magyar győzelmet jelentett.

Jóllehet az ütközetben a császári had alig ötven főt, a honvédsereg pedig csak hét embert veszített, a katonai következmények igen jelentősek lettek. A Pákozdra visszavonult Jellasics - jóllehet a feltételek alapján állásaiban kellett volna maradnia - megkezdte a kivonulást. Útja csak Bécs felé volt szabad, és a magyar határt október 8-án átlépve érkezett az akkor már ismét forradalmi osztrák főváros alá. Móga csak késve és lassú iramban „üldözte”, elmulasztva a döntő csapást, így a győzelem kiaknázatlan maradt.

A pákozdi csata, a magyar szabadságharc első ütközete politikai-erkölcsi hatása révén jelképpé vált: az új nemzeti honvédsereg megmentette a fővárost és a forradalmat, Magyarország megőrizte az áprilisi törvényekkel kivívott szuverenitását. A győzelemmel ugyanakkor a béke reménye végleg elveszett, Széchenyi félelmei beigazolódtak. Megkezdődött a szabadságharc heroikus küzdelme, a Habsburgoknak csak egyévi vérontás után, orosz segítséggel sikerült eltiporniuk a magyar függetlenség ügyét.

Petőfi A vén zászlótartó című versében örökítette meg a diadalt, a szállóigévé vált sorral: „Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva”. A pákozdi csata helyén 1889-ben emlékművet, 2010-ben katonai emlékparkot hoztak létre, amelyet az Országgyűlés 2011-ben nemzeti emlékhellyé nyilvánított.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma