Lába kelt a katari sejk indiai kincseinek a velencei Dózse-palotából

2018. január 5. 12:08 MTI

A kiállítás látogatói közé vegyült tolvajok több millió euró értékű ékszereket loptak el az indiai kézművesség csodáit bemutató kiállításról a velencei Dózse-palotában. A mogulok és maharadzsák kincsei című kiállítást a katari emír másodszülött fiának, Hamad bin Abdulláh asz-Száni sejknek a gyűjteményéből rendezték.

A rendőrség közlése szerint legkevesebb két tolvaj vegyült a látogatók közé, miközben az egyik őrködött, a másik kinyitotta a tárlót és kiemelt egy arany brosst és egy pár fülbevalót. A mogulok és maharadzsák kincsei című kiállítást a katari emír másodszülött fiának, Hamad bin Abdulláh asz-Száni sejknek a gyűjteményéből rendezték meg a Dózse-palotában, a lopás a tárlat zárónapján történt.

A rendőrség feltételezi, hogy a tolvajok egy nagyobb bűnbandához tartoznak. Sikerült nekik a palota riasztórendszerét úgy megváltoztatni, hogy csak az után szólalt meg, amikor már távoztak a palotából. „Nagyon profi bűnözőkről van szó, akik meg tudtak lógni annak ellenére, hogy a Dózse-palota riasztórendszere nagyon fejlett technológiájú” - hangoztatta Vito Gagliardi, Velence rendőrfőnöke.

A gyémántból, aranyból és platinából készült ékszerek vámértékét ugyan 30 ezer euróban állapították meg, de jóval értékesebbek, több millió eurót érhetnek - tette hozzá a rendőrfőnök.

Magazin

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma