Még a múlt században is használták a most feltárt kétezer éves ciszternát

2018. november 8. 12:53 MTI

Hajók és állatok rajzával díszített 2000 éves ciszternát találtak izraeli régészek a Negev-sivatagban lévő Beér-Seván – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerdán.

Az izraeli régészeti hatóság (IAA) szakértői a Kr. u. első vagy második századra becsülik az öt méter átmérőjű és tizenkét méter mély esővízgyűjtő ciszterna elkészítésének idejét, amelynek falaira hajók és állatok részletesen kidolgozott rajzát vésték. Egy új lakónegyed épületeinek alapozásakor bukkantak a vízgyűjtő ciszternára, amelybe gondosan vakolt lépcső vezetett. Az ásatásokat vezető régészek a gödröt kitöltő szemét eltakarítása után lettek figyelmesek a vakolásba vésett rajzokra.

A vonalak egy része idővel elmosódott, de világosan ki lehet venni legalább 13 hajó pontos rajzát, valamint egy tengerész és állatok ábrázolását. A motívumok általában 20 centiméteresek, de az egyik hajó egy méter széles. „A hajók részletes, arányos rajza azt jelzi, hogy az alkotó pontos tudással bírt a hajókról, és mivel a ciszterna pár száz méterre található egy régebben felfedezett lakóhelytől, lehet, hogy az ott élőket szolgálta a Kr. u. első-második században” – mondta a ynetnek az IAA rajzszakértője, Davida Ejzenberg-Dagan.

Noha a víztározó tele volt földhordalékkal, úgy tűnik, hogy a múlt századig használták, mert a gödröt kitöltő földben az első világháború idejében használatos cserepeket, tölténytárakat és fegyveralkatrészeket találtak. Az IAA és a beér-seva-i hatóságok arra törekednek, hogy megőrizzék és láthatóvá tegyék az ősi ciszternát az új lakónegyed közterületén.

 

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma