Szakértők restaurálják a közzéteendő első világháborús filmhíradókat

2018. augusztus 31. 16:58 MTI

Első világháborús archív alkotásokat restaurál a Magyar Nemzeti Filmarchívum – hangzott el az M5 csatorna csütörtöki Kulturális Híradójában.

Korabeli filmhíradókat restaurál a Magyar Nemzeti Filmarchívum, amelyek az első világháború lezárásának idejében, és azután készültek. Ez az első olyan nagy archív filmes tömb, amely Magyarország egy konkrét időszakát dokumentálja.

Mint elhangzott, száz évvel ezelőtt az Estet az egyik legnépszerűbb lapkiadóként tartották számon. 1918 őszétől az újság újításaként mozgóképes mellékleteket hoztak létre, amelyek dokumentálták Magyarország fontosabb eseményeit egészen 1919-tavaszáig. Ezek feldolgozását kezdte meg egy sorozatban a Magyar Nemzeti Filmarchívum.

Kurutz Márton, a Magyar Nemzeti Filmarchívum kutatási és gyűjteményes menedzsere elmondta: 1919-ben a bevonuló Horthy-hadsereg, mint bűnjelet, lefoglalta a filmlaboratóriumokban ezeknek a kameranegatívjait és pozitívjait, ezek alapján bírósági ítéletek születtek, hogy ki merre járt, mikor, hol, mit csinált, és ezért ezeket a tekercseket a bűnügyi irattárba helyezték a perek után. Ennek köszönthetően maradtak ezek meg – mondta.

A felvételek kézi restaurálását digitális restaurálás követi. A felvételeket korabeli cikkekkel is kiegészítik, amelyek megmagyarázzák a kamerával rögzített eseményeket. Az audiovizuális időutazást nyújtó sorozat a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával valósul meg. A kormány évente 300 millió forinttal járul hozzá a restauráláshoz és archiváláshoz.

Ráduly György, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója elmondta: a Filmarchívum gyűjteménye nemcsak játékfilmekből áll, hanem rengeteg filmhíradóból, dokumentumfilmből, kísérleti filmből, rajzfilmből, ezekkel is törődniük kell. Mint mondta, fontosnak tartották, hogy a restaurálásra kijelölt filmek elsősorban az állapotuk alapján kerüljenek fel a listára.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma