Szó szerint arrébb gurítottak egy középkori fürdőépületet Törökországban

2018. augusztus 7. 15:52 MTI

Egészben helyezték át hétfőn a 650 éves Artuklu fürdő (hamam) épületét Törökország főként kurdok lakta délkeleti részében, Batman tartományban, hogy az ott épült óriásgát üzembe helyezésekor ne árassza el a műemléket a Tigris folyó vize - jelentette az NTV török hírtelevízió.

A fürdő eredetileg a 12 ezer éves, ősi Hasankeyf településen állt. A mintegy 1500 tonna súlyú épületet először egy hatalmas, 256 kerékkel ellátott platóra helyezték, majd három kilométeres távolságba, a Hasankeyf helyett kialakítandó új település 70 méterrel magasabban fekvő „kulturális parkjába” szállították. A művelet 6 óra 40 percen át tartott.

[galeria_kep_18303]

Az eseményen jelen volt Bekir Pakdemirli török mezőgazdasági és erdőgazdálkodási miniszter, aki felszólalásában azt mondta, hogy az egész világ számára példaértékű az az örökségvédelem, amelyet Törökország folytat Hasankeyf műemlékeinek átköltöztetésével. Rámutatott: Törökország "hihetetlen" történelmi gazdagság birtokosa. A tárcavezető egyúttal jelezte: a tározó feltöltése előtt még áthelyeznek több dzsámit és egy közösségi házat is. A fürdő előtt eddig egy műemléket költöztettek az új településre, szintén egy darabban: Zeynel Bey 15. századi, 1100 tonnás, kőből készült türbéjét 2017 májusában.

Az újkőkori Hasankeyf térségében található Ilisu-gát építési munkálatai 2006-ban kezdődtek, de 2009-ben a német, az osztrák és a svájci kormány visszavonta a projektre tervezett hitelt, mivel a létesítmény szerintük kulturális és környezeti veszélyeket hordoz magában. A gát bírálói szerint az építmény veszélyezteti a térség régészeti emlékeit és még fel nem tárt lelőhelyeit, megváltoztatja az ökoszisztémát, valamint az építkezés miatt számos embernek kell elhagynia otthonát.

[galeria_kep_18304]

A török kormány kitart a beruházás mellett, mondván, hogy a gát hozzájárul az ország növekvő energiaszükségletének fedezéséhez és elősegíti a fejlődést a kurdok lakta régióban.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma