Tanácsok a nyugodt alváshoz a kora újkorból

2018. szeptember 6. 16:51 Múlt-kor

Ahogy napjainkban, úgy a régebbi korokban is ismerték az emberek az alvás fontosságát – az azonban az egész történelem folyamán más kérdés volt, hogy tartották-e magukat a megfelelő mennyiségű és minőségű alváshoz. Mindazonáltal könnyen lehet, hogy tanulhatunk elődeinktől egyet s mást a természetesebb alvási szokásokról.

Johannes Vermeer: Alvó lány, 1656-1657.

A neurológusok és más orvostudományi szakemberek körében napjainkban az egyik legtöbbet kutatott témakör az alvás – az emberi szervezet egyik alapfunkciója, amelyről mégis oly keveset tudunk, ámbár e tudás szinte naponta gyarapszik: ma már tudjuk, hogy nem csupán a koncentrálóképesség fenntartásában, de az emlékek formálásában is fontos szerepet játszik. Mindennek ellenére a fejlett országok lakosai egyre kevesebb időt töltenek alvással. Jelenleg a legtöbb diskurzus akörül zajlik, hogy a fényt kibocsátó kijelzők milyen hatással vannak az úgynevezett cirkadián ritmusunkra, amely az alvást szabályozza.

Az ipari forradalom idején hasonló eszmecserék folytak, amikor a mesterséges világítás sok ember számára biztosította a lehetőséget, hogy ébren töltött óráikat maguk szabhassák meg. Az alvástudomány gyökerei azonban még ennél is régebbre, a kora újkor első századaira nyúlnak vissza, amikor először születtek elméletek az emberi test fényre és sötétre való érzékenységével kapcsolatban.

A 17. század folyamán gyors fejlődésbe kezdett az alvástudomány, ekkoriban ugyanis a pihenést tartották a jó egészség megtartásához az egyik legfontosabb eszköznek, a levegővel, étellel és itallal egy szinten. A témakörrel foglalkozók többsége egyetértett abban, hogy az optimális alvásmennyiség valahol hét és kilenc óra között volt, valamint abban, hogy egészségügyi haszna több területen is sokféle volt. A kor orvosi irodalma azonban arról árulkodik, hogy ekkoriban is sok ember szenvedett alvászavaroktól.

[galeria_kep_18884]

Mivel a megfelelő minőségű és mennyiségű alvás biztosításának módja korántsem volt magától értetődő, igen jövedelmező piaca alakult ki a különféle tanácsokat és egyéb segítséget nyújtó kézikönyveknek. 1637-ben Tobias Venner angol orvos egy sor kezelést ajánlott az álmatlanságra, például a szerinte altató hatású mandulatej árpával, borágóvirággal, ibolyával, és rózsavízzel történő fogyasztását, cukorral édesítve. Ennél különösebb megoldásnak tűnik az apró, ánizsmagvakkal teli tasakok az orrlyukakhoz való rögzítése vagy az ecettel átitatott kenyérszeletek a talpakhoz való kötözése.

A kora újkori orvosok tudták, milyen káros lehet az alváshiány az ember mentális és fizikai állapotára egyaránt. A korabeli tudomány szerint a test a sötétség óráiban tisztította meg magát a „rossz testnedvektől”, ennek minél könnyebbé tételére a nyitott szájjal alvást javasolták az orvosok. William Vaughn angol orvos azt írta 1612-ben, hogy az emberi test „káros párolgásainak” lefelé haladását megakadályozhatja a vastag bőrtalpú cipő viselése, amitől ezek fájdalmas módon felfelé indulnak el, a szemek felé. Vaughn ezért a mezítláb alvást javasolta. A reggeli ébredéssel feltörő vizelet- és székletürítési inger, „az egész test érezhető könnyűségével” egyetemben volt a bizonyítéka annak, hogy az éjszakai alvás megtette tisztító hatását. Ezzel szemben az ébredéskor érzett lassúság, az előző esti vacsora továbbra is érezhető ízével párosulva azt jelentette, hogy az emésztés folyamata még tart.

Az orvosok leggyakoribb javaslata az volt, hogy az alvásnak követnie kell az éjszaka és a nappal természetes ritmusát. A napfelkeltéről úgy tartották, ellenállhatatlan folyamatok láncolatát indítja el az alvó ember testében, megnyitva a pórusokat és előidézve a szellemek kifelé ugrását a belső szervekből. A naplemente ezzel ellentétben a test lenyugvását is jelentette, amivel a hő és a vér a test belseje felé vonult vissza. Az éjszaka szerintük egyszerre zajlott az alvó emberen kívül és belül, a test „felkelte” és „lemente” a kozmikus történéseket tükrözte. E természetes ritmus túl sok vagy túl kevés alvással történő felborítása egyet jelentett a természet törvényeivel való ellenkezéssel, amely a test leromlásához vezetett.

[galeria_kep_18882]

Napjaink gondolkodásában a kora újkor még a természetes fényviszonyok korának számít, azonban az alvással foglalkozó tudósok már ekkor is sok figyelmet fordítottak arra a kérdésre, amelyet ma fényszennyezés néven ismerünk. A hatékony függönyök hiányában a holdfény is problémát jelenthetett a nyugodt alvás számára, mivel képes a napfény ébresztő hatását produkálni. A gyertyafénynél későig történő fennmaradást – amelyet a kor diákjai gyakorta műveltek tanulmányaik során – kimondottan veszélyesnek tartották.

A sötétség frissítő hatásaitól megfosztva a diákok energiáit folyamatosan húzta kifelé testükből a fény, hogy a mozgást és az aktív gondolkodást fenntartsák. A kimerült test, amely immár „rothadt és párás nedvekkel” volt tele, maga is egy mesterségesen meghosszabbított napra hasonlított, amelynek életereje egyre gyengébben pislákolt kifelé. Az orvosok gyakorta írták a fiatal testről, hogy természeténél fogva lázad a pihenés ellen, és folyamatosan vonzza a legkisebb fényforrás is. A pihenés elnyeréséhez ki kellett csavarni az irányítást a test fénykereső szellemeitől, és minden ellenállással szemben megtartani a békés éjszakai pihenést.

Ha a test képes volt fellázadni a természet törvényei ellen, ennek ellenkezője is igaz volt. A kora újkori orvosok már értekeztek a bajokról, amelyeket a ma szezonális affektív zavarnak nevezett állapot okoz. Mi történik akkor, amikor a reggel ködbe és szürkeségbe burkolózva érkezik meg, inkább az éjjel meghosszabbításaként, mint szép új napként? A fentebb említett William Vaughn szerint a szürke időjárás ugyanolyan veszélyes volt, mint a járványos idők mételyes levegője. A legjobb ellenszer szerinte az volt, ha az ember fénynek teszi ki magát. „Jobb némi fénnyel ágyban feküdni, vagy a szobában ülni a melengető tűz mellett.” Voltaképpen a téli kedvetlenség elleni mai UV-lámpás kezelések előfutárát fedezhetjük fel a 17. században.

[galeria_kep_18883]

A kor tudósai azt is vizsgálták, mi a közös az emberek és a növények alvásmintáiban. Az alvási ciklusokkal kapcsolatos mai ismereteink onnan erednek, hogy a kora újkorban megfigyelték, hogy a növények életét cirkadián ritmusok vezérlik, amelyek meghatározzák a levelek és virágok mozgását a rendelkezésre álló fénnyel összefüggésben. Az emberi szervezet „belső órája” hasonlóképpen működik, a nappali órákban aktívabb, míg a sötétségben pihenésre sarkall. Az orvosok ennek megfelelően kapcsolatba hozták a különféle minták szerint viselkedő növényeket az emberi alvászavarokkal, és az álmatlanságban szenvedő emberek számára az „aluszékonyabb” növényekre alapozott kúrákat, a túl sokat alvók számára pedig az „éberebb” növényeken alapulókat.

A kora újkori alvás legmeglepőbb tulajdonsága azonban mégis talán az, hogy ritkán történt egyhuzamban az éjszaka folyamán. A „kétfázisú alvás” elfeledett gyakorlata, melyre az elmúlt évtizedekben derített fényt a történettudomány, azt jelentette, hogy az emberek éjszaka két, nagyjából egyenlő hosszúságú időintervallumban aludtak, a kettő között pedig akár két órát is ébren lehettek. A hosszú, sötét téli hónapokban, amikor a dolgozó emberek akár 14 órát is ágyban töltöttek naponta, a megszakítással történő alvás természetesnek számított, és csupán a mesterséges világítás elterjedésével tűnt el Európában. A fontosabbnak, egyenesen elengedhetetlennek számító első alvást a „vigyázás” követte, a csendben, sötétben, gyakran imával töltött meditáció ideje, majd ezután jött a második alvás hajnalig. Az éjszaka közepén az emberek szeretkeztek, felszították a tüzet, vagy akár bepótolták a korábban elmaradt házimunkát. E tudatos éjjeli ébrenlét nagy mértékben különbözött a nap későig dolgozva való meghosszabbításának veszélyes gyakorlatától. Talán mivel a sötétben folyt, inkább a pihenéshez, a feltöltődéshez és az elmélkedéshez kötötték.

Az alvást napjainkban kutató tudósok által tárgyalt kérdések, különösen a fény és a sötétség emberi testre gyakorolt hatását illetők nem a mesterséges fényforrások feltűnésével jelentek meg az ipari forradalom korában, hanem sokkal korábban, a kora újkorban. Venner tanácsa a mai napig helytálló:  „Ha tehát békés és kényelmes pihenésre vágysz, élj józanul, kerüld a nyerseséget, és válaszd az elme csendességét.”

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Robert Westall: Az álom, 1791.Mr. és Mrs. Gyertya - karikatúra az 1840-es évekbőlGodfried Schalcken: Egy lánynak aranyat és érméket ajánló férfi, 1665-1670.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma